Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Inotai András: A regionalizmus dinamikája a magyar-német kapcsolatok példáján
Inotni András Történelmi visszapillantásban Németország megtapasztalta és aktívan támogatta a regionális kapcsolatok fejlesztését, amikor éppen a regionalizmus mellett döntött az agresszív nacionalista politika kudarca és az ország 1945 utáni szétszakadása után. A belpolitikában az ország szövetségi berendezkedése utal a regionalizmusra, amely a történelmileg lejáratott porosz centralizáció ellentéte. Az Európai Unióban kialakított regionalizmus lényeges eszköze annak, hogy erősíthető legyen a német gazdaság nemzetközi pozíciója és versenyképessége. Végül a posztkommunista regionalizációs törekvéseknek nyújtott német támogatás teljességgel megfelel Németország biztonsági és geopolitikai érdekeinek, miközben fejleszti a gazdasági kapcsolatokat az átalakuló országokkal. A magyar politikában a regionalizmus elsőként mint a szovjet tömbtől való egyoldalú függőség lazításának eszköze nyert polgárjogot. Később a politikusok egy része, mindenekelőtt biztonsági és jóval kevésbé gazdasági indíttatás alapján, a Varsói Szerződés és a KGST összeomlása után kialakult vákuumhelyzet kezelésének eszközét látta benne. Legújabban a szubregionális kooperáció része az EU-konformitás, és egyik bizonyítéka lehet Magyarország EU-érettségének. Ezen túlmenően és hosszabb perióduson keresztül a regionalizmusban a magyar politika a hatékonyabb kisebbségi politika egyik fontos eszközét látja. 2.2. Speciális regionalizmus Első pillantásra a magyar—német kapcsolatok a klasszikus politikacsináló—politikafogadó modell meglétére engednek következtetni. A földrajzi, demográfiai és gazdasági alapadatok lényegi különbségeket mutatnak ki a két ország között, ahogy ez a hagyományos modellbe illeszthető országokra is jellemző. Németország területe közel négyszerese Magyarországénak, lakossága pedig nyolcszorosán múlja felül a magyarországi lélekszámot. Gazdaságilag még nyomasztóbb a különbség, hiszen a magyar GDP a németnek—különböző számítások alapján — 2 és 3,6 százaléka, az egy főre jutó magyar GDP pedig a német 16 és 28 százaléka között helyezkedik el. Kevésbé lényegesek a GDP makroszerkezetében (mezőgazdaság, ipar, szolgáltatások részesedése) megfigyelhető eltérések, vagy a GDP beruházásra fordított hányadában tetten érhető különbség. Sőt, az utóbbi esetben a magyar mutató valamivel magasabb is, mint a német, de közel sem annyival, hogy az akár hosszabb távon is a fejlettségbeli különbség észrevehető szűkülését eredményezhetné. A magyar gazdaság magasabb fokú külgazdasági nyitottsága (és sebezhetősége) ellenére Németország kereskedelmi teljesítménye és kereskedelmi kapcsolatainak intenzitása jóval felülmúlja a megfelelő magyar mutatókat. Az egy főre jutó export- és importértékek Magyarországon az összehasonlítható német adatnak alig egynegyedét-egyharmadát képviselik (lásd az 1. táblázatot). A fentiekben említett statisztikai jelzőszámok ellenére a magyar—német kapcsolatok nem jellemezhetők sem a Szovjetunió által uralt korábbi „tömbregionalizmus" tükörképeként, sem nem illeszthetők a politikacsinálók és -fogadók klasszikus modelljébe. Ennek a sajátos viszonynak a legfontosabb elemei az alábbiak: 52 Külpolitika
