Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: Eduard Benes és a magyar illúziók
Eduard Beneé és a magyar illúziók aligha tudná megkapni, hiszen akkor Jugoszláviának és Romániának is számolnia kellene koncessziókkal. II. Szerény nézetem szerint sajnos nem vagyunk még annyira, hogy hamarosan olyan előnyös helyzetet remélhessünk, amelyben a kényszerhelyzet elképzelhető lenne, hogy Benesnek nolens volens5 akkora hibát kellene elkövetnie, azonban — áttérek a másik alternatívára — feltéve, hogy igen, annál jobb. Ami Benesnél taktikai hiba (s előnyeit számára nem bírom felfedezni, hiszen azt, hogy 12 falu alapján például bennünket egy keleti Locarnóba6 belestabilizáljon, nem hiszi ő se, ami refus-nk7 propagandisztikus kihasználása pedig, mint fentebb jeleztem, már túl későn jönne számára), az a mi számunkra felbecsülhetetlen taktikai előny lenne. Ha Benes a mai helyzetben ilyen ajánlatot tenne, s mondjuk Balassagyarmatot visszaadná, vagy például 100 000 magyar által lakott kompakt területet visszaadna, hogy a többi 800 000-et annál békésebben és nyugodtabban birtokolhassa, és ha mi ezzel szemben rámutatnánk az ilyen megegyezés immoralitására, mellyel 100 000 emberért a többi magyarokat feláldoznók éppen akkor, amikor elvi igazságunkat még Benes is elismerné, ki van zárva, hogy a világ közvéleménye ezt részünkről túlzott követelésnek tekintené, vagy tekinthetné. Les torts seraient, megfelelő taktikával és publiciszti- kailag kihasználva, de son coté.8 III. Azt természetesen, hogy mi a teljes integritást akarjuk és keressük továbbra is, egy gesztussal és egy szóval sem lenne szabad mutatnunk; de viszont ha ezt akkor — azaz Benes egy ki nem elégítő ajánlatára válaszul — nem lenne szabad mutatnunk s erre bármily allúzió — akár népszavazásra is —, akkor taktikailag rossz helyzetet hozna számunkra, mert azt mondanák, hogy a magyarok mindig túl sokat követelnek, akkor ez a skrupulus még sokszorosan érvényes most, ha elővágásként — még mielőtt a fentjelzett taktikailag előnyösebb helyzet közelébe jutnánk — magyar részről mutatnánk rá arra, hogy mi távolról sem elégedünk meg ennyivel, hanem népszavazással a Kárpát-határt akarjuk. Ha talán egy ilyen irányú cikket a magyar közvélemény nem is venne észre, és odahaza senki meg sem értené, Benes biztosan meglátná, és jó sajtószervezete útján megadná ennek a gondolatnak azt a publicitást, amelyre az ő szempontjából szükség van, és amellyel a magyarok túlkövetelését bizonyítaná, a mi mozgalmunkat diszkre- ditálná, anélkül, hogy Benesnek abba a kényelmetlen helyzetbe kellett volna kerülnie, hogy előbb nekünk ajánlatot tegyen. IV. Magyar ember részéről, komoly helyről, különösen olyan helyről, mely mögött könnyen sejthetnék a Kormányt, szerény nézetem szerint, nem szabad semminek sem elhangzania, amit Benes ilyen tendenciózusan kihasználhatna. Az persze lehetséges, sőt esetleg ajánlatos is lehet, hogy maguk a tótok vagy a ruthének beszéljenek (pl. a menekülteknek Harmsworth9 előtt megjelenő küldöttségei) arról, hogy az ő önrendelkezési jogukat a szerződések ignorálták, s hogy a tótság s ruthének nem döntöttek 88 Külpolitika
