Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Nagy Péter: Információs forradalom a diplomáciában
Információs forradalom a diplomáciában nak: az információk növekvő mennyisége és újraértékelésük lehetőségei nem szükségszerűen változtatják meg őket, sőt, ellenkezőleg, meg is erősíthetik őket. Bizonyos értelemben hamis percepció a túl sok információ miatt is keletkezhet, ezért azokat szelektálni kell, a szelektálás azonban felerősítheti az előítéleteket. Amikor több információt kapnak a döntéshozók, mint amennyi értelmezhető, több döntést kell hozni és több akciót kell végrehajtani egy adott idő alatt, mint amennyit a döntési rendszer adottságai lehetővé tesznek, akkor információs túlterhelés lép fel. Az információk áramlása az apparátusok rendszer-szintjein koordinációs problémákat okoz, melyek növekvő konzultációkkal sem oldhatók meg, csökkentik a döntéshozatalra fordítható időt, és végül egyéb koordináló szuperstruktúrákat fognak megkövetelni. A külügyi apparátusokat elárasztják az információk, de azok nem tudnak többet asszimilálni, a döntéseket elhalasztják, aminek esetleg katasztrofális következményei lehetnek. Az információs túlterhelés a döntéshozatal legfelsőbb szintjein a legnyilvánvalóbb, egy vagy két eseménnyel van csak lehetőség foglalkozni, a többi figyelmen kívül marad, vagy a beosztottak ítéletére lesz bízva. A politikailag fontos információk nagy prioritást kapnak, a kevésbe fontosak viszont háttérbe szorulnak. A döntéshozatalban a megszerzett és rendelkezésre álló információk erőforrásként működnek. Ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint a többi hagyományos erőforrásként kezelt tényező: a személyzet, a költségvetési támogatás. Hatékony döntéshozatali tevékenységhez információkra — és nem pusztán adatokra — van szükség, mivel az információk indítják el a cselekvési akciókat. Ahhoz, hogy az adatokból a megfelelő helyen és időben információk legyenek, az adatokat össze kell gyűjteni, tárolni kell őket, biztosítani kell aktualitásukat, fel kell dolgozni őket és a kívánt időben el kell juttatni a politikai döntéshozókhoz, tehát ki kell építeni az alkalmas információtechnológiai láncot, amellyel kapcsolatban több fontos kérdést vethetünk fel: Milyen fajta elsődleges adatokat kell összegyűjteni és jelenteni a külpolitikai döntéshozó rendszer magasabb szintjei számára? Mely adatokat kell kiszűrni? Kinek jelentik az információkat és milyen magas szintre jutnak el a döntéshozó szervezetekben, mielőtt felhasználnák őket valamilyen döntéshez? Milyen döntési modell, algoritmus szolgál a döntések alapjául, milyen információk kellenek a döntési modell, algoritmus működtetéséhez? Ki, mikor és miért kezdi el működtetni a döntési modellt? Mennyire fontos, mennyire jellemző és ennélfogva mennyire reális a felhasznált külpolitikai információ? Az információs—kommunikációs lánc milyen működési hatásfokával számolhatnak a döntéshozók, és az információk szervezett kezelésének milyenek a költségei? Mennyire tartják számon a leglényegesebb információkat a döntéshozók? Milyen mértékben különbözik, nagyobb-e vagy megtalálható-e egyidejűleg az információ az egyének tudatában vagy a külpolitikai döntési szervezetekben? Ennek megfelelően, milyen mértékben különböznek a külügyi apparátusok vagy a döntéshozó testületek által felhalmozott információk az egyének fejben tartott információi1995. Nyár 73