Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Csaba László: Magyarország az átalakuló posztszocialista világban
Csaba László lemző irányzatok módosulásához. Lengyelország elsőnek kérte az Európai Unió-tagságot, Litvánia 1994 márciusában tért át az igen szigorú pénzpolitikát jelentő valutaövezeti (currency board) rendszerre, s Szlovákiában a Meciar kormány alatt is tovább folyik a privatizáció. Bár mindegyik ország további átfogó reformra szorul — főleg az államháztartás és az ún. nagy elosztó rendszerek területén —, e módosításokat az OECD-országok közül sem mind hajtották még végre, ezek közül Svédország, Belgium, vagy Olaszország említhető meg. E sürgető intézkedések sikeres megvalósítása az adott társadalmak önérdeke, viszont nem ettől függ az, hogy kialakult piacgazdasági minőségüket elveszíthetik-e a jövőben (úgy tűnik, nem). b) Stabilizálódó országok.6 Ebbe a körbe azok az államok sorolhatók, amelyekben sikerült gátat vetni a gazdaság idegrendszerét jelentő pénzrendszer szétzilálódásának, s ezáltal megállíthatóvá vált — több év után — a gazdasági összteljesítmény visszaesése. Ebbe a körbe tartozik Bulgária, Románia, Albánia és — meglepő módon — a háború közben sikeres stabilizációt végrehajtott Horvátország. Szerbia is háromnegyed évig vissza tudta fogni az áremelkedéseket az Avramovic-terv keretében. A termelés háború okozta visszaesése és az Európában rekordszintet elért munkanélküliség mellett azonban kevéssé meglepő, hogy a támogatások és a hitelek iránti igényeknek a kormány 1994 szeptembere óta egyre kevésbé tud ellenállni. így az infláció előbb tért vissza, semmint hogy a termelés növekedésnek indulhatott volna. Mivel a háborúhoz közismerten sok pénz kell, miközben kis-jugoszláviát az ENSZ embargója is sújtja, nem meglepő, hogy ismét a bankópréshez kellett nyúlni. A mostani mérsékelt infláció azonban korántsem azonos a korábbival, amit az Avramovic-terv kezdetekor már tizenhatodik hatvány-számmal lehetett csak kifejezni. Nos, ebben az országcsoportban a gazdasági egyensúly helyreállítása nagyon is viszonylagos és törékeny, hiszen az infláció — Horvátország kivételével — túllépi a 25 százalékos kritikus mértéket. Ráadásul ez épp azt mutatja, hogy a tervgazdaság örökségét sem szerkezeti, sem tulajdoni, sem intézményi reformok révén nem sikerült tartósan és átütő erővel meghaladni. Az előrehaladt mezőgazdasági- és kisprivatizáció ellenére túlsúlyban maradt a társadalmi tulajdon. A politikai életet általában az erők szétfogácsoltsága, s ezen az alapon főként taktikai jellegű, s így borulékony koalíciók jellemzik. Kivétel ez alól Szerbia, ahol több megfigyelő szerint (Neue Zürcher Zeitung, 1995. február 16.) az ellenzék reménytelen széttagoltsága a kormányzó erők legfőbb — és tartós — erőtartaléka. Ugyanez mondható el Horvátországról is. A felsorolt országokban — Horvátország kivételével — az utódpártok uralják a kormányzati terepet. Mivel a hatalmat átmenetileg sem kellett elhagyniuk, kezükben tartják az államapparátus, a biztonsági szervek és a tömegtájékoztatás leghatásosabb szerveit. Az állami tulajdon lassű és centralizált — központi beavatkozáson és ellenőrzésen alapuló — lebontása a gazdasági kulcspozíciók hatalmi szempontokat követő, tervszerű újraosztását célozza és jórészt eredményezi is.7 így a mediterrán térségben egye34 Külpolitika
