Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Szent-Iványi István: Magyarország és az európai csatlakozás
Szent-lványi István Az alapító tagországok nagy utat tettek meg a kezdeti laza szabadkereskedelmi együttműködéstől a föderális Európa kifinomult, intézményesült szerkezetének tervéig. Bár minden jóslás kockázatos, de az egészen bizonyos, hogy ez a folyamat másként alakul, ha nincs a keleti tömb burkolt fenyegetéssel felérő tartós jelenléte. A leibnizi órák működésére keresve sem találnánk szemléletesebb példát, minthogy amikor a tagállamokban megérlelődött az elszánás egy szoros és kiterjedt, erősen intézményesült együttműködésre, a Közösség élére egy nagyon tehetséges és még talán annál is ambiciózusabb főbiztos került Jacques Delors személyében. Az éppen formálódó tervek és szándékok végrehajtására nehéz lett volna alkalmasabb jelöltet találni Mitterrand elnök bizalmasánál, aki liberális gazdaságpolitikus hírében állt, de azért ízig- vérig szociáldemokrata volt. Hamar világossá vált, hogy a főbiztos inkább formálni és alakítani, mintsem végrehajtani kívánja a tagállamok sokszor diffúz, gyakran egymással is ellentétes akaratát. Elkötelezett híve volt a föderális Európának és nem volt idegen tőle egy európai szuperállam létrehozásának gondolata sem. Őszintén hitt az európai népek szolidaritásában és az ebből fakadó kötelezettségekben és nem vonta kétségbe a korlátozott központi beavatkozás helyességét és szükségességét sem. Kivételes történelmi szerencsével büszkélkedhetett, ami csak keveseknek adatik meg, nevezetesen azzal, hogy terveinek vitorláját ezekben az években kedvező szelek dagasztották. A 80-as évek második felében általános volt az a meggyőződés, hogy a ciklikus válságokat, a nagy regionális különbségeket csakis célirányos központi intézkedésekkel lehet leküzdeni és a Közösség jólétét és versenyképességét is csak így lehet fenntartani. Az évtizedre jellemző töretlen optimizmust egy váratlan közjáték zavarta meg, és ez már-már az eredeti tervek sikerét is veszélyeztetni látszott. A kelet-európai fordulat hiányzott a gondosan előkészített forgatókönyvekből, és még kevésbé számoltak azzal a politikai nyomással, amely több irányból is sürgette az élenjáró reformországok betagolását a Közösségbe. A már korábban is zajló „deepening — widening" vitában újabb érvekkel erősödtek a bővítéspártiak, akik persze igencsak különböző okokból fogták pártját a bővítésnek. Nem véletlen, hogy az általános eufória csúcspontján, 1990 tavaszán Mitterrand elnök, majd azt követően Delors főbiztos több alkalommal is szükségesnek tartotta lehűteni a közép-európai országok várakozásait, s csatlakozást a 2010—2015 közötti időszakra prognosztizálta. Ez az álláspont hidegzuhanyként érte a közép-európai vezetőket, akik szívélyesebb, és mindenekelőtt jóval korábbi fogadtatásra számítottak. De meg is zavarta őket, mert nem állt összhangban már mérvadó európai fővárosok bátorító üzenetével. Delors kivételes képességeit dicséri, hogy bár ebben az időben már egyre több kritika és kétely fogalmazódott meg álmai Európájáról, tízéves főbiztossága alatt művét csaknem egészében be tudta fejezni. A bővítés hívei (akik sokszor valójában csak a mélyítés és az európai szuperállam elutasítói) a mozgó szerelvényt már nem tudták 6 Külpolitika
