Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Jordán Gyula: A kínai hadsereg és a reformfolyamat
A hadsereg és a hadiipar ilyen jellegű bekapcsolódása a reformfolyamatba támogatólag felerősítette a pozitív impulzusokat amelyek akár a vállalkozási mentalitás megjelenését is eredményezhetik a hadseregben. Ugyanakkor ezek a tényezők komoly ellenérzéseket válthatnak ki a hadsereg egyes képviselőiből, akik a hagyományos puritán szellem, az önzetlenség erényeit látják veszélyeztetve. Az utóbbiak számára adnak muníciót a hadseregben előforduló korrupció, a sikkasztás, csempészés és egyéb visszaélések esetei, amelyeket időnként a nagy nyilvánosság előtt is szellőztetnek. A túlnyomó többség, az egyre növekvő számú kvalifikált káder azonban a hadseregen belül ugyanúgy képes elválasztani a reformokat azok esetleges negatív kísérőjelenségeitől, mint a társadalom egészében. és ami még fontosabb, az évtizedek alatt felhalmozódott, a rendszer (korábbi) struktúrájából fakadó negatívumok mostani felszínre kerülését nem tulajdonítják a reformfolyamatnak, amely éppen azok kiküszöbölésére hivatott. Néhány következtetés Az országban megindult reformfolyamatnak számos olyan területe van, amely ellentmondásosan vagy negatívan érinti a hadsereget, vagy annak egy részét. Ilyenek például a mezőgazdasági reform egyes vonatkozásai, a katonai célú költségvetési kiadások stagnálása, a veterán katonák nyugdíjazása, a képzettségre helyezett hangsúly az előléptetésnél stb. Ezek nyilvánvalóan ellenérzéseket keltenek és ellenállással találkoznak, a negatívan érintettek között — akárcsak a reformlépések általában a társadalom egészén belül —, de semmiképpen sem beszélhetünk a hadsereg egységes felsorakozásáról a reformokkal szemben. A reformokhoz való viszony szempontjából a törésvonal tehát nem a hadsereg egésze és a társadalom reformkötelezettségű része között húzódik, hanem az erővonalak átlépik a testület határait. A politikai ellenőrzés változatlan fennmaradása mellett a jövőben sem valószínű frontális szembekerülés a rendszer alapvető kérdéseiben a hadsereg és a párt között. (Ez természetesen nem független a párton belüli politikai stabilitástól). A hadsereg említett depolitizálása rendkívül viszonylagos, ugyanakkor ellentmondásos feladat is, hiszen a katonai doktrína változatlanul feltételezi a politikai nevelést és az elkötelezettséget. A hadsereg helyzetét jelentős mértékben befolyásolja, hogy az előző évtizedektől eltérően most nincs egy markánsan megrajzolható, a katonák fanatizálására alkalmas ellenségkép, amely a népi háború doktrínája mellett az egyik legfontosabb fegyverként szerepelt. Felerősíti az ebből 88
