Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Kollár Nóra: Szociáldemokrácia: demokratikus szocializmus (Alkalmazás - modernizáció - tapasztalatok)
raelosztás. Az összkép meglehetősen differenciált. Relatív sikereket értek el az infláció elleni harcban és az állami eladósodás megakadályozásában, nem sikerült azonban megszüntetniük a külkereskedelmi mérlege hiányt és megakadályozniuk a munkanélküliek számának magas szinten való stagnálását. A modernizálás-válságmenedzselés szocialista kísérletének értékelésekor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Szocialista Párt 1982/83-ban radikális paradigmaváltást hajtott végre. A válságmenedzselést a baloldali keynesiánizmus alapján, a tömeges vásárlóerő növelésével és államilag ösztönzött beruházásokkal kísért protekcionista és pénzügypolitikai intézkedésekkel sikerült megvalósítania. A váltás után egy másik, termeléscentrikus paradigma következett, amelyet modernizálással óhajtottak megvalósítani, s piacorientáltság és vegyesgazdasági iparpolitika volt rá a jellemző. A paradigmaváltás fő problémája abban állt, hogy attól nem lehetett gyors sikereket várni.15 Az 1984-től folytatott modernizálási politika erőteljesen módosult reformértelmezéshez kötődött. Az állami beruházások nem annyira a központosított redistribúciót célozták, mint inkább a termelés és a munkaszervezés decentralizálás irányába történő megváltoztatását. A szocialisták programját első pillantásra aligha lehetett „rendszermeghaladó” reformoknak tekinteni. A reformok nem társadalmi ideálokat anticipiáltak, hanem a tényleges társadalmi folyamatokhoz igazodtak jogilag és intézményesen is. A 80-as évek közepétől hangsúlyosan vetődött fel a kérdés, hogyan folytatódjék a reformfolyamat, s megvalósuljanak-e a szocialista tervezetek. Ez nyilvánvaló függvénye volt a társadalmi keretfeltételeknek, amelyek Franciaországban lényegesen kedvezőtlenebbek voltak a 80-as években, mint pl. az NSZK-ban a szociálliberális időszak kezdetén. Az a körülmény, hogy Franciaországban a reformokat felülről kezdeményezték, vagyis meglehetősen technokrata jellegű kísérletet jelentettek, a szocialista vezető elit jellegével függ össze, amely hagyományosan a bérből élők érdekeit képviseli, de beépült a felső szintű irányításba is.16 Lényegében a francia szocializmus identitásvesztése következett be, hiszen történetileg nem időszerű megvalósításának kevéssé operatív fő céljai zátonyra futottak. Emellett egy történelmileg adott helyzetben a termelői szocializmus új opciói csak nagyon töredékesen fejlődhettek. Maradt tehát a modernizálás történelmileg domináns verziójának másolása, megítélésünk szerint inkább retusálása. Egy, a konzervatív modernizációs időszakot követő szociáldemokrata modernizációs szakasz esélyei szempontjából vagy egy esetleges baloldali alternatíva körvonalazódása kapcsán van nem csekély jelentősége annak a fejlődésnek és belső változásnak, amely a 80-as években a francia 57
