Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Kollár Nóra: Szociáldemokrácia: demokratikus szocializmus (Alkalmazás - modernizáció - tapasztalatok)
A szociáldemokrácia — amint erre már utaltunk — nem termelés- orientált. Objektíve nem is lehet az, hiszen azt vallja, hogy a társadalom szervezetében a gazdaság fölé más racionalitások helyeződnek. A gazdasági racionalitást természetesen a szociáldemokrácia sem hagyhatja figyelmen kívül. A 60—70-es évek szociáldemokrata modernizációs kísérletei a gazdasági racionalitást próbálták meg összebékíteni a különböző egyéb racionalitásokkal. Ez a körülmények szerencsés egybeesése folytán többé-kevésbé eredményes is volt, vagyis a keynesi gazdaságelmélet és technikák érvényesülése egy viszonylag válságmentes fejlődési szakasz lehetőségeinek felhasználásával az állandó gazdasági növekedés alapját képezte. A különféle racionalitás-típusok előnyben részesítésének eldöntésekor a szociáldemokrácia — például az SPD — nem a gazdasági racionalitásnak adott elsőbbséget. Jól mutatja ezt a szociálliberális koalí- -ció mérlege, amely a nemzetközi versenyképesség és a gazdasági szerkezet területén a legkedvezőtlenebb. A növekvő munkaerőköltségek, a jóléti állam és a szociális biztonság finanszírozását célzó magas adóterhek, a jövedelmek nivellálása hosszú távon rontották a nemzetközi verseny- képességet, főként az élenjáró — az úgynevezett húzóágazatokban. A szerkezeti átalakulás a 70-es évek második felétől elsősorban a lemaradó ágazatokban (pl. ruházati ipar) ment végbe, ami jelentős pénzügyi és emberi erőforrásokat vont el a húzóágazatok széles körű fejlesztésétől. A szerkezeti lemaradás az NSZK világgazdasági pozícióinak romlásában jutott kifejezésre. A szociáldemokrata modernizációs kísérlet tehát sok irányú volt, s a gazdaságit csak a többi racionalitás által meghatározott mértékben vette figyelembe. Kapitalista társadalomról lévén szó, a gazdasági racionalitás végül utat tört magának, de ennek cselekvő hordozói nem a szociáldemokraták közül kerültek ki. Felmerül a kérdés, tehetett volna-e valami mást a szociáldemokrácia? Aligha, hiszen a váltás a termelésorientáltságot illetően identitását kérdőjelezte volna meg, s bázisa jelentős részének elvesztésével járt volna együtt. A reformista hagyományok is szerepet játszottak abban, hogy a szociáldemokrácia fő feladatának nem a fejlődés irányítását tartotta, hanem a torzulások, a társadalmi—gazdasági—politikai egyensúly megbomlásának súlyos eseteit igyekezett korrigálni. A francia kísérlet A 60—70-es évek a nemzeti reformstratégiák sikeres kibontakozásának az időszaka, míg a 80-as években a válság és a korszerűsítés fonódik össze, 55
