Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Deák Péter: Jalta után? (A katonai tömbök válsága)
vül lehetséges. Ugyanakkor Németország, mint nagyhatalom, történelmi fóbiája, a NATO- és VSZ-vonatkozásban példaerejű kilépési aspirációja, a tömbfelosztás optimális politikai időpont előtt, nem megérlelt időszakban való robbanásszerű megjelenése éppen arra ösztönzi, elsősorban a szuper- hatalmakat, hogy kölcsönösen lassítsák a szövetségek erózióját — és fékezzék az ezzel kapcsolatos mellékfolyamatokat. Ez nem jelenti a leszerelési tárgyalások lelassulását, sőt inkább azok felgyorsulását eredményezi, de jelenti valamiféle közbeeső limit fenntartását, az idegen csapatok, bár kisebb volumenű, de legitim állomásoztatását. A szemben álló tömbök fennmaradásának katonapolitikai motívumai — legalábbis azok döntő többsége — már a múlté. Egyébként sem óhajtott a múltban és a jelenben sem Európa egyik fele a másik fél ellen rugaszkodni. Ez nemcsak azért nyilvánvaló, mert mint politikai cél irracionalitás, de ennek elérésére nem képzelhető el reális hadászati cél kitűzése sem. Még a legmilitánsabb katonai-vezérkari lobbyk is abszurdnak tartanák azt az elképzelést, amely a támadás válságának mai korában minimális esélyt is adna egy hagyományos, vagy nukleáris háborúnak. Ez a felismerés immár mindkét fél részéről közhelynek számít. Szándékok nincsenek, a doktrínák alkalmatlanok, halványul az ellenségkép és növekszik a bizalom. Különösen abszurditás a tömbök helyzete a romániai diktatúraellenes forradalommal zárt 1989-es év végén, 1990 elején. „Civil” szemmel is nyilván anakronizmusnak számítanak a két tömb régebben kidolgozott hadászati forgatókönyvei és hadműveleti tervei, de még az 1989-ben pillanatnyi realitások miatt korrigált alkalmazási tervek, elképzelések is. Eltűnt ugyanis, de legalábbis színét változtatta mind az „ellenségkép”, mind a „szövetséges-kép”. Elképzelhetetlen a korábban feltételezett és valószínűsített katonai magatartás minden mintája, változata, megváltozott az esetleges konfrontáció iránya és természete, a szövetségesi kötelezettségek tartalma. Mindezt figyelembe véve, akkor mi az alapja a szembenállásnak? Egyszerűen a tömbök és az „alattuk fekvő” hardware, az arzenál léte. A tömbök fennmaradásának ma egyetlen oka önmaguk megléte. Az integrációba szorított, idejétmúlt hadászati, hadműveleti tervek, forgatókönyvvek szerint természetükből eredően az ugrásra készen álló haderők, a fegyverzeti rendszerek léteznek, ezek materiális alapjai bizonyos fenye- getettségi érzeteknek. Az ilyen percepciók viszont csökkentik a bizalmat és ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy fékezi az új gondolkodás, a biztonságpolitikai felfogás, tehát a software területén a konfrontáció oldódását. Önmagában visszatérő vonal, félelmetes ellentmondáshalmaz. Amíg 35
