Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban
met demokratikus állam feladására, ezt, ellentétben az árnyalatokban gazdag nyugati interpretációkkal52, az NDK történeti irodalma egyáltalán nem említi. Ehelyett a NSZEP 1952 júliusában a szocializmus fél országban történő felépítése mellett kötelezte el magát. Igaz, formálisan nem módosultak a pártvezetés össznémet céljai, azokban inkább forradalmi hangsúlyeltolódás következett be. Walter Ulbricht érvelése szerint a szocializmus felépítése éppenséggel erősíti az ország egységéért folytatott küzdelmet, hozzájárul majd ahhoz, hogy „megsemmisítő vereséget mérjünk az amerikai monopoltőke édes testvéreire”. A konferencia határozata „a bonni vazallus rezsim” megdöntését a német egység helyreállítása legfőbb előfeltételének nyilvánította, s úgy vélte, hogy a „német hazafiak előtt” nincs más út, mint „az Adenauer-rezsim megdöntésének forradalmi útja, s azután a nemzeti újraegyesítés kormányának megalakítása”.53 Ha létezett egyáltalán „elszalasztott lehetőség” a német egység megteremtésére ebben az átmeneti időszakban, amely a két rivális német állam megszületésétől teljes szuverenitásuk 1955-ös megszerzéséig tartott, akkor az inkább 1953 május—júniusra tehető. Az NDK-ban az új szakasz politikájának kísérlete világosan kapcsolódott a szovjet Németország- politika megváltozott célkitűzéséhez, amelyet később a július 10-én „leleplezett” Berija-üggyel hoztak összefüggésbe, s amely az új németországi szovjet főbiztos, Szemjonov energikus intézkedéseiben öltött testet. De az 1953. június 17-i felkelés, amely Ulbricht és a sztálinista NSZEP ellen irányult, paradox módon hozzájárult pozíciójuk megszilárdításához, Walter Ulbricht „megmeneküléséhez”. Az 1953. júniusi napok ugyanis az új szovjet vezetés szempontjából azt mutatták, hogy egy össznémet semlegesítési politika lehetséges előnyei nem arányosak kézzelfogható hátrányos következményeivel. így döntés született Ulbricht hatalmi pozíciójának ismételt megszilárdításáról, s ezzel összhangban a túlságosan kockázatosnak bizonyult össznémet rendezési kísérlet feladásáról. 1953 augusztusában került sor „az addigi legjelentősebb tárgyalásokra az NDK és a Szovjetunió kormányküldöttsége között”. Az augusztus 22-én aláírt megállapodásban a Szovjetunió 1954. január 1-jétől minden jóvátételi igényéről lemondott, átadta az NDK-nak a még szovjet tulajdonban levő 33 német üzemet, mérsékelte a szovjet haderőknek az NDK-t terhelő állomásoztatási költségeit és félmilliárd rubel értékű hitelt nyújtott a keletnémet gazdaság stabilizálására. A kétoldalú diplomáciai missziókat követségek rangjára emelték. Az NDK többé már nem a nyugati hatalmak felé irányuló szovjet politika alkotóelemét jelentette, hanem olyan partnerré vált, amelynek politikai rendszerét konszolidálni kellett. Augusztus 15-én a Szovjetunió jegyzéket juttatott el a nyugati 140
