Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)

1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban

a pártot, ebben a párt a hibás, nem a munkások”, arra utalt, hogy a pártvezetés a tömeges tiltakozást az elhibázott politika bírálatnak is tekintette.

Igaz, Max Fechner igazságügyminiszter egy 1953 június végén közölt interjúban „jogtalan letartóztatásokról” beszélt, s utalt arra, hogy „a munkások sztrájkjogát az alkotmány szavatolja”, ezért „a sztrájkbizottságok tagjai tevékenységükért nem büntethetők”. Ez a felfogás azonban nemcsak hivatalába került, hanem 1953. július 15-én le is tartóztatták, s a július végén ülésező pártplénum mint „a párt és az állam ellenségét” zárta ki tagjai sorából. Helyére Hilde Benjamin került, aki korábban a Legfelsőbb Bíróság alelnökeként számos politikai perben játszott szerepet. Az igazságügyminiszter provokatív módon támadta ,,az igazságszolgáltatásban megmutatkozó szociáldemokratizmust”, amelynek gyökerét „a pártosság hiányában” és „a munkásosztály és az államhatalom erejébe vetett bizalom megingásában” vélte felfedezni.25

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a történteket úgy jellemezték, hogy június 17-én kudarcot vallott „fasiszta puccskísérlet” történt, amelyet nyugati titkosszolgálatok, az SPD keleti irodája és a bonni kormány ügynökei provokáltak. Walter Ulbricht ugyan már 1953 júliusában mondott beszédében elismerte, hogy „a döntő hiba az volt, hogy a pártvezetés nem ismerte fel, hogy az NDK-ban érvényes feltételek között a szocializmus felépítése — Németország mintegy egyharmad részén — csak fokozatosan történhet, s a dolgozók gazdasági és kulturális helyzetének állandó javulásával kell párosulnia. . . Szeretném nyilvánosan leszögezni, hogy a pártvezetésben a hibákért engem terhelt a legnagyobb felelősség.”26 Ez a fajta megfogalmazás azonban többé nem hangzott el.

A válság utáni konszolidáció fontos állomásaként, az NSZEP 15. plénumán 1953. július 24—26. között Walter Ulbrichtnak sikerült leszámolnia politikai ellenfeleivel: megfosztották tisztségüktől és kizárták a KB- ból W. Zaisser állambiztonsági és M. Fechner igazságügyminisztert, valamint íl. Herrnstadtot, a Neues Deutschland főszerkesztőjét, akik a KB egyhangú határozata szerint „pártellenes frakciót alkottak, defetista politikájuk a pártegység aláásására irányult”, míg egy 1961-ben napvilágot látott retrosprektív bírálat szerint a párton belül „az NDK-ban épülő szocializmus feladásának álláspontját képviselték, kapituláns magatartást tanúsítottak az imperializmussal szemben”.27 A következő hónapokban a pártapparátusban széles körű tisztogatásra került sor, a „passzív, szociáldemokrata nézeteket valló vagy ellenséges elemekkel szemben”. Ez idő tájt a megyei pártbizottságok tagjainak 60 százaléka cserélődött ki, az 1954-es pártkongresszuson a KB tagok egyharmadát nem választották újra. Becslések szerint az egységpárt 20 ezer funkcionáriusa, s 50 ezer tagja

130