Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Horváth Gyula - Réti Tamás: Csehszlovákia 1945-1989
A társadalmi hangulat a normalizáció idején és az ellenzék tevékenységének kezdete A normalizáció az ország széles tömegeiben végleg megváltoztatta azt a harmincas évek óta a CSKP által folyamatosan épített és bizonyos mértékig sokáig sikeres történelmi tudatot, hogy a kommunista rendszer a Csehszlovák Köztársaság, a Masaryk—Bénes-féle demokrácia továbbfejlesztése és utóda. A normalizáció ideje alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Csehszlovákia tömegei a társadalom jövőjét úgy képzelik el, mint a huszas és harmincas évek demokráciájának a folytatását, amelyet Masaryk és Benes neve fémjelzett. A totális alávetettség érzése, a szabadság hiánya voltak azok az érzések, amelyek a normalizáció, 20 éve után — akárcsak a náci uralom után — is a társadalmi berendezkedésben nagyméretű változásokhoz vezettek. A hetvenes években a csehszlovák civil társadalom a szocializmust úgy fogta fel, mint egy totalitáriánus39 hatalom ellenőrzését a társadalom, az egyén és a csoportok fölött. A csehszlovák szocializmus fő vonásának azt tekintették, hogy a hatalom permanensen képes korlátozni az egyén vagy a csoport szabad mozgását bármilyen társadalmi szférában vagy tevékenységben. Nem azt tartották kulcsfontosságúnak, hogy a hatalom alkalmaz-e, és milyen mértékben alkalmaz erőszakot, hanem azt, hogy a hatalom potenciálisan az erőszakot bármikor igénybe veheti. Az emberek megértették, hogy Csehszlovákiában a civilizált erőszak helyettesítette a sztálini kivégzéseket.40 A normalizáció megértéséhez már nem folyamodtak a hatvanas évek marxista-revizionista eszmerendszeréhez, amelyben a kommunizmus diktatórikus tulajdonságait csak a sztálinizmusnak tulajdonították.41 A hatvanas évek második felében a társadalmi légkörben még élt az a tudat, hogy a szocializmus alapvetően megreformálható. Ezt bizonygatták az akkoriban elterjedt szociális elméletek is (a konvergencia elmélete,42 az „új osztály” elmélete, és a „korlátozott pluralizmus”43 elmélete), amelyek a hetvenes években a csehszlovák közvéleményben kezdték elveszteni hatásukat. A reformszándékok eltiprását, a normalizációt úgy értelmezték, mint annak a bizonyítékát, hogy a szocialista reűcfszert Csehszlovákiában nem lehet megreformálni. A csehszlovák ellenzék és a kritikus értelmiségiek számára a hetvenes években már nem a kommunizmus jelentette az intellektuális problémát. A kommunizmus már veszített. A probléma a hatalom lett. A normalizáció ideológiájának hatása az emberek erkölcsére ambivalens volt. Az ideológia töltötte be a kommunikációs eszköz szerepét az ember és a személytelen hatalom között, de mindkét oldal tudta, hogy az 90
