Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)

1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig

nyugvó társadalmi mozgalom. Benne különböző áramlatok léteztek kon­fliktusos módon egymás mellett. A szakszervezet Walesa körül csoportosuló agy trösztjében a baloldali laikus és az ugyancsak mérsékelten baloldalinak tekinthető katolikus cso­portok működtek együtt és versengtek is egymással a politikai befolyá­sért. A szervezet külső gyűrűiben a nemzeti és demokratikus értékeket előtérbe helyező ideológiák és szerveződések viaskodtak egymással. A gazdaságpolitikát illetően a törésvonalak némileg másként helyezkedtek el. Itt a liberálisabb, illetve a központosítóbb nézetek képviselői csaptak össze. Mindkét tábor egyetértett azonban abban, hogy a vállalatokat a központi irányítástól a dolgozói önigazgatás segítségével kívánták elszakí­tani. Mai fogalomhasználatunkkal: a tulajdonreformnak az önigazgatásos útja mellett foglaltak állást. A Szolidaritás-időszakban, különösen annak végén a lengyel társada­lom már erőteljesen polarizált volt. A LEMP-tagság többségét az idősek és a káderek alkották, míg a beosztott rétegek és a fiatalok szinte teljesen elfordultak a párttól. Az idő múlásával némileg veszített tömegtámogatá­sából a Szolidaritás is. A vállalatok vezetői számára kényelmetlenné vált, hogy a munkahelyeken a dolgozók a korábbiaktól eltérően szervezetten léptek fel érdekeik védelmében. A társadalom más rétegeire hatott a köz­ponti propaganda, amely a tömegmozgalmat destruktív erőként ábrázolta. Jelentkezett a fásultság is: sokan rokonszenveztek a Szolidaritással, de a hatóságok 1981-től egyre merevebbé váló magatartása miatt elveszítették reményeiket az iránt, hogy a súlyos politikai konfliktus pozitív eredmény­nyel zárul. Rendkívüli állapot és „szocialista pluralizmus” A lengyel vezetés, legalábbis mai ismereteink szerint, már 1981 márciusá­ban elsősorban a katonai megoldást fontolgatta. Ezt az elgondolást erősí­tette az is, hogy a szovjet vezetők továbbra is lengyelországi érdekeik egyedüli létesítményének a LEMP-et tartották. Valószínűleg nem sokat segített volna az sem, ha a Szolidaritás intenzíven kereste volna a kap­csolatot a szovjet állami vezetéssel, de történelmi tény, hogy a szakszer­vezet vezetői ezt elmulasztották. A Szolidaritásnak ekkor még nem volt érett külpolitikai koncepciója, így ezt a területet teljesen átengedték a LEMP-nek, s ők a kelet-európai ellenzéki mozgalmakkal vaió erkölcsi szolidaritás megfogalmazására szorítkoztak. A szovjet vezetés mindenképpen el akarta kerülni Afganisztán után a közvetlen katonai beavatkozást Lengyelországban, elsősorban az eset 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom