Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)

1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig

tővé vált a pártállami politikai berendezkedés átmeneti stabilizálása. Sőt, a giereki kétes értékű gazdasági sikerek csúcspontján, 1975—75-ben a rendszer offenzívába lendült. A magánparaszti gazdaságokkal szembeni 1971-es támogató politikát most egy parasztellenes és rejtett kollektivizá- ciós célokat követő kurzus váltotta fel. Az 1974—75-ös közigazgatási reform a területi egységek méreteinek csökkentésével az offenzívában lévő, ágazati szerveződésű nagy gazdasági szervezetek érdekeit szolgálta. Napirendre tűzték 1975-ben az alkotmány módosítását is, benne a párt vezető szerepének és a Szovjetunióhoz fűződő „megbonthatatlan barátság”- nak a rögzítésével.

De már az alkotmánymódosítás társadalmi fogadtatásában is megmutatkozott az alternatív nyilvánosság önszerveződésének Kelet-Európábán egyedülállóan magas szintje. A tiltakozás közös platformra helyezte a különböző ellenzéki csoportokat. 1976-ban a gazdasági helyzet romlása miatt a hatóságok újra áremeléseket határoztak el, s a munkásság ezúttal is tüntetésekkel fejezte ki elégedetlenségét. Az elnyomó intézkedések — tanulva Gomulka 1970-es sorsából — enyhébbek voltak, de ez sem akadályozhatta meg az ellenzéki szerveződések reakcióját. Ezek sokoldalú jogvédő és anyagi támogatást nyújtottak a represszió által érintett munkásoknak és családjaiknak. Megalakult a Munkásvédelmi Bizottság (KOR). Az egyház ugyancsak jelentős morális támogatást nyújtott az elnyomottaknak.

1976 és 1980 között az adósságcsapda szorításában szüntelenül rosz- szabbodott a gazdasági helyzet, ezzel párhuzamosan előrehaladt a társadalom önszerveződése. A KOR-on kívül (amely Kelet-Európa első nyilvánosan működő, bár nem legális politikai ellenzéki szervezete volt az 1956-os magyar forradalom óta) néhány más, kisebb szervezett csoportok is megjelentek.

Nagy lökést adott a lengyel társadalom önállósodásának, hogy Krakkó érsekét, Karol Wojtylát 1978-ban a római katolikus egyház fejévé választották. A Nyugat jóindulatára utalt lengyel vezetés nem tudott kitérni a pápa 1979-es látogatása elől sem. Az óriási tömegeket megmozgató eseménysorozat az 1980-as békés forradalom kovászának bizonyult. A LEMP utolsó esélye az 1980 márciusi VIII. kongresszus volt arra, hogy a gazdasági reformokat saját politikai dominanciája feláldozása nélkül próbálja megvalósítani. Ennek nem kedvezett a nemzetközi politikai légkör, a brezsnyevi Szovjetuniót a status quohoz való merev ragaszkodás, az újítóképesség hiánya jellemezte. Ugyanakkor a saját, 70-es évek elején kialakított sikerpropagandája rabjaként Gierek és beszűkült vezetői gárdája sem mutatott készséget arra, hogy a válság természetével tárgyilagosan szembenézzen, jóllehet a kongresszus előtt a pártalapszervezetektől

62