Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mizsei Kálmán: A sztálini kommunizmustól a Szolidaritás vezette nagykoalícióig
doni lengyel emigráns kormány iránt, így a szovjet területen létrehozott pártot céltudatosan a későbbi hatalmi szervezet csírájának tekintették. A lengyel politikai gondolkodásba oltott skizofréniák egyik legmá- lyebbike a Kelethez és Nyugathoz tartozás problémájában rejlik. Ez korántsem újkeletű, hiszen gyökerei a szláv lengyelség katolicizmusáig és nyugatias feudális társadalmi szerkezetéig nyúlnak vissza. A második világháború után ez a tudathasadás annak következtében erősödött meg, hogy a társadalom az odatartozás érzésével tekintett arra a Nyugatra, amely — noha eredetileg Lengyelországért szállt harcba a hitleri Németországgal — most mégiscsak elfordult tőle, sorsára hagyta. Eközben pedig a nyugati határok védelmének érdekei az országot a Szovjetunióhoz kötötték, amelytől hagyományos és újabbkeletű oroszellenessége választotta el. A palettát még egy ecsetvonás felvázolásával színesíthetjük: a keleti területek iránti lengyel igények jogossága igen viszonylagos volt, hiszen a kétségkívül történelmi lengyel (és persze zsidó, német) városok többnyire ukrán, belorusz, litván falusi tenger szigeteiként léteztek, amelyek korábban voltak a lengyel nemzeti kultúra részei. A két világháború között is ezeken a területeken Lengyelország meglehetősen antidemokratikus nemzetiségi politikát folytatott, úgyhogy a lakosság többsége a lengyel dominanciát sem tartotta sokkal többre az orosznál — nem beszélve már az ukránok tettekben is megnyilvánuló izzó lengyel ellenességéről. A második világháború utáni Lengyelország politikai, társadalmi életében tehát egyszerre jelentek meg a Versaillest követő és az újabb világégés után sem oldódott európai gyötrelmek, valamint Kelet-Európa népeinek félresiklott nemzettéválási, polgárosodási vajúdásai. Ebbe a táptalajba került az orosz—szovjet totalitarianizmus magja. A lengyel sztálinizmus és bukása A Lengyel Munkáspártnak, amely a jól ismert szalámiszeletelés technikáját alkalmazva jutott uralomra — hasonlóan a testvérpártokhoz — moszkvai vezetőgárdáján kívül megvolt a hazai kommunista magva is. Ez a szárny azonban túl gyenge volt még 1948-ban ahhoz, hogy megakadályozza a szovjet intézményi megoldások teljes átvételét. Gomulka szeme előtt a jugoszláv példa is ott lebegett, amikor a Lengyel Szocialista Pártot szövetségesének megnyerni akarván a „szocializmus lengyel útjának” jogát akarta kiharcolni. A kísérlet kudarcot vallott. Lengyelország geopolitikai helyzete eltért Jugoszláviáétól, miként Gomulka sem volt Titohoz hasonlítható. A két 57
