Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Kollár Nóra: Peresztrojka és politikai reformok. Változások a szovjet poitikai rendszerben
fogása? Vitathatatlan tény, hogy például a népfrontok mint alulról táplálkozó társadalmi szerveződések létüket a peresztrojkának köszönhetik, kibontakozásukat pedig annak az általános politikai megélénkülésnek, ami az országos pártkonferencia előkészítésének idején ment végbe. A hatalom eltűrte tevékenységüket, bár ezek a szervezetek igen gyors belső fejlődésen mentek keresztül, amelynek tendenciája veszélyeket is rejtett magában az egypártrendszerre és a Szovjetunió területi integritására nézve. A szovjet politikai rendszer reformjában két szakasz különböztethető meg: az első az 1988. májusi országos pártkonferenciáig tart, a második, az elsőnél jóval intenzívebb szakasz — megítélésünk szerint — az SZKP 1990 nyarára összehívott XXVIII. kongresszusával fog lezárulni. A politikai reform eredményei — vagy a politikai rendszer megreformálására irányuló törekvések következményei — figyelemre méltó tükörképét adják a peresztrojka belső evolúciójának. A különböző politikai erők aktivizálódásával a politikai mozgások több irányúvá váltak. 1985—1988 között ezek a mozgások döntően a párton belül mentek végbe; s alapvetően a reformerek óvatos előrehaladása és a konzervatívoknak ezt az óvatos előrehaladását is fékezni kívánó törekvései domináltak. A peresztrojka jelentős politikai mozgásokat indított el a korábban politikailag monolitnak ábrázolt társadalomban is, amely elsősorban az országos pártkonferencia előkészítése során vált szembetűnővé a gazdasági, szociális és nemzetiségi problémák kiéleződésének körülményei között. 1988 tavaszán, nyarán új jelenség keltett figyelmet a Szovjetunió társadalmi életében, a baltikumi népfrontok megjelenése. Még ez év októberében a népfrontok kongresszusain e mozgalmak a társadalmi szervezetek hivatalos rangjára emelkedtek, s a nemzetiek mellett számos politikai jellegű követelést is megfogalmaztak. A népfrontok megjelenését és viharos fejlődését — amely komoly társadalmi mozgások elindulását és felgyorsulását bizonyította — a felső vezetésben a radikális reformerek megjelenése és tevékenységük szervezetté válása kísérte. Egyre világos- sabbá váltak a fennálló intézményrendszer működési zavarai, nehézkessége, bürokratizmusa, ami abban is megmutatkozott, hogy nem tudta kezelni az éleződő, különféle jellegű konfliktusokat. Ilyen körülmények között érthető, hogy a pártkonferencián a peresztrojka sürgető feladatai között a politikai rendszer reformja kapott prioritást. A politikai reform első szakasza hozott ugyan bizonyos eredményeket, mégis inkább előkészítő szakaszként értékelhető. Ahhoz, hogy a politikai rendszer megreformálására sor kerülhessen, meg kellett fogalmazni néhány olyan általános elvet, amelyek a kbrábbi dogmákat felváltották. A legfontosabb közülük annak elismerése, hogy a szovjet szocializ36
