Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - JOG ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kardos Gábor: Puha egyezmények a nemzetközi kapcsolatokban
JOG ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK KARDOS GÁBOR Puha egyezmények a nemzetközi kapcsolatokban Az utóbbi évtizedekben szemtanúi lehettünk a nemzetközi jogilag nem kötelező egyezmények karrierjének. Az OECD által alkotott normák túlnyomó többsége — köztük gyakran a kiemelkedően fontos kérdéseket szabályozók is — jogilag nem kötelező formában jön létre. Az OECD-nek ez a gyakorlata közel sem áll egyedül a nemzetközi gazdasági kapcsolatok területén, napjainkban mind nagyobb számban születnek ilyen megállapodások. Olyan, a nemzetgazdaságok működése szempontjából létfontosságú döntések, mint a 80-as évek közepén New York-i Plaza Hotelmegállapodás — amellyel a legfejlettebb tőkés országok pénzügyminiszterei véget vetettek az amerikai dollár magas árfolyamának — vagy az Egyesült Államokba irányuló japán export „önkéntes” korlátozása sem öltenek jogi formát. Ugyanez a helyzet a COCOM tilalmi listáit vagy a Nemzetközi Valuta Alap készenléti hitelmegállapodásait1 illetően is. A puha egyezmények az államok közötti politikai kapcsolatok területén is lényeges szerepet töltenek be. A nemzetközi kapcolatok két kiemelkedően fontos szereplője, az Egyesült Államok és Kína államközi viszonyát 1972 és 1979 között például a sanghaji záróközlemény szabályozta. Az 1975-ben aláírt helsinki záróokmány pedig az összeurópai együttműködés kereteit kijelölő dokumentummá vált, jogi kötelező erő nélkül is. Megalapozottnak tűnik tehát a kérdés, hogy az államok miért kerülik el a nemzetközi jogot, miért választják az — ebben az értelemben legalábbis — nem kötelező normák2 létrehozását az államközi egyezmények kötése helyett? Ugyanakkor miért nem helyezik nemzetközi kapcsolataikat ad hoc alapra, azaz miért vállalkoznak mégis normaalkotásra az eseti lebonyolítás helyett? 133
