Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Kollár Nóra - Ruff Mihály: Új szakasz a helsinki folyamatban? (A NSZEP és az SPD közös dokumentumáról)
katonai konfrontációt felváltani a rendszerek és az ideológiák békés versenyével és gazdasági együttműködéssel. Az okmányban javasolt politikai vitakultúra, annak normái és előírásai egyfajta európai házirend kialakulásához vezetnének, amely a közös házban szabályozza a partnerek együttélését, ami csak akkor jöhet létre, ha senkitől sem várják el identitásának feladását. A közös ház lakói tehát nemcsak a kommunisták és a szociáldemokraták, hanem — magától értetődően — a konzervatívok, a liberálisok és a zöldek is. Az európai közös ház perspektívájában nagyon lényeges momentum a rendszerek határait átlépő párbeszéd. Az európai humanista örökség iránti közös elkötelezettség — amelynek tartalma a dolgozó emberek érdekei melletti elkötelezettség, a demokrácia és az emberi jogok megvalósítása — az a közös alap, amelyre az európai közös ház épülhet, a gyakorlati megvalósítás azonban 70 éve vita tárgya. Ennek eddigi gyakorlata indokolta a vitakultúra szabályainak kidolgozását. Az új vitakultúra azonban nem tévesztendő össze a megbékélés kultúrájával. A dokumentumban a hangsúlyt a párbeszéd képezi, amelyben az ideológiai ellenségekből ellenfelek lettek. Az okmány nem irányoz elő időbeni korlátozást, s ez megnyithatja a közös elgondolással felvázolt utat, amely elvezethet a közös európai házhoz. Ennek terjedelmére (földrajzilag), tartalmára (ideológia, eszközök, célok) és struktúrájára (politikai tényezők, politikai—biztonságpolitikai szerkezet, végcél) vonatkozóan a közös okmány nem tartalmaz részleteket, éppen ezért tág teret biztosít a lalálgatások és a feltételezések számára. Megítélésünk szerint a koncepció reális keretei a javasolt együttműködés gyakorlata során alakulhatnának ki. Elméletileg elképzelhető, hogy az új gyakorlat általánossá válásával az együttműködés lehet az a kötőszövet, amely egy lassú, olyan irányú átrendeződés valószínűségét tartalmazhatja, amely során részben kényszerű, részben felismert érdekközösség alapján meghatározott területeken és bizonyos pontokig közlekedésre kerülhet sor a régió országai között. Ezt a folyamatot főként az intenzív gazdasági együttműködés fokozhatná. A jelenlegi realitások azonban inkább a kelet-európai és a nyugat-európai térség nem azonos szintű párhuzamos fejlődését sugallják olyan együttműködés mellett, amelyet főleg a globális problémák megoldásának kényszere diktál. A két fő alternatíván belül persze tartalmilag, terjedelmileg és strukturálisan is elképzelhetők közbünső változatok, a probléma azonban pillanatnyilag annyira képlékeny — lévén a koncepcionális formálódás szakaszában —, hogy jelenleg inkább a közös európai megoldások esélyeiről beszélhetünk.17 Az esélyek alapján korunkban az európai tőkés és szocialista országokban észlelhető a társadalmi-gazdasági-politikai gyakorlatok sokfélesége, a korábbi homogenitással szemben, amely a hidég83
