Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Kollár Nóra - Ruff Mihály: Új szakasz a helsinki folyamatban? (A NSZEP és az SPD közös dokumentumáról)
kát; az ideológiai vitát úgy kell folytatni, hogy ne avatkozzanak be más államok bel ügyeibe; minden rendszeren belül lehetségesnek kell lennie a vitának a rendszerek versenyéről, sikereikről és kudarcaikról, előnyeikről és hátrányaikról; növekvő jelentősége van az állampolgárok alapos tájékozottságának, amit mindkét részről elő kell segíteni, növekvő jelentőséget kap a társadalmi szervezetek, intézmények, erők és személyek közötti párbeszéd, a látogatásokat és a rendezvényeken való részvételt kölcsönösen elő kell segíteni. A dokumentumnak a kommunista—szociáldemokrata együttműködés tartalmáról és a vitakultúra fő szempontjaiban, alapvető szabályaiban és normáiban megfogalmazott és kifejtett módszereiről elmondottak képezik — véleményünk szerint — az okmány legfőbb politikai értékét és pozitívumát, még akkor is, ha mindez jelenleg még nagyrészt csak szándék. Ez azonban kompromisszumos alapon született, s mint minden ilyen esetben, vannak vitatható elemei. Szociáldemokrata részről a vita tárgya a dokumentum békeértelmezése — középpontjában a szociáldemokrata alapértékek: szabadság, igazságosság és szolidaritás, illetve a kommunista diktatúrák szociáldemokrata felfogása közötti ellentéttel, amelynek szerintük a lényege a szabadság hiánya. A kérdés úgy vetődik fel, hogy indokolt-e az SPD részéről elfogadni egy leszűkített békefogalmat — ahogyan az a közös dokumentumban szerepel, és amely ellentmond a hagyományos szociáldemokrata békefelfogásnak. A belügyekbe való be nem avatkozás elismerése az SPD részéről, illetve a kritika ilyen alapon való elutasításának kizárása elfogadhatóbbnak tűnik a szociáldemokratáktól, arról azonban csak a következő évek politikai gyakorlata dönthet, hogy mennyire vehető komolyan a kompromisszumkészség ezen a téren, s ez elsősorban a kommunista partner korábbi gyakorlatára utaló kritika, de kötelező jellegű elvárás is. A demokráciát illetően a legerőteljesebbek a szociáldemokrata aggodalmak. Ezt csak fokozza, hogy a dokumentum közvetlenül nem foglalkozik a szocialista országokban végbemenő változásokkal, átalakulásokkal, az okmányban szereplő javaslatok azonban kétségtelenül elősegíthetik a „kommunista rendszerek” demokratikus reformjait. A kételyekkel és aggodalmakkal természetesen jó néhány ellenérv is szembeállítható, amelyek a kommunista—szociáldemokrata kompromisszum kiinduló premisszái. Ilyenek: a béke prioritása az eltérő társadalmi felfogásokkal szemben; a békéért vállalt közös felelősség, legyen szó akár diktatúrákról, akár demokráciákról; partnerség a túlélésben az eltérő társadalomfelfogáshoz való jog fenntartása mellett. Az eltérő társadalomfelfogás logikus következménye az ideológiai konfrontáció, bár abból kiindulva, hogy az emberhez méltó társadalomról vallott elképzelések globális jellegűek, ez hosszabb távon csökkentheti az ideológiai szembenállás éles81
