Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Zala Tamás: Új orientációk a magyar külpolitikában
megfordítását indítványozta. Szerinte a kommunista országok felzárkózása a Nyugathoz, érdekövezetből befolyási övezetté alakulásuk, - ami lazább és minőségileg másmilyen kötődés - röviden: belső autonómiájuk eredményezhetné egy későbbi időpontban a német kérdés megoldását. Ezt azonban egyelőre nem Németország újraegyesítése jelenti, hanem az a formula, hogy egy Németország két német állammal, és ez a két állam - miként például Weizsäcker államelnök többször is felvetette - föderációban kapcsolódhatna egymáshoz.- Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete vázolta fel egy tanulmányában, hogy mit tehetne a Nyugat, a passzivitás és az erőszak két véglete között milyen választása volna a cselekvésre a középkelet-európai evolúció megtámogatásá- ban. Hitelnyújtást szorgalmaz, de egyrészt specifikus reformok együtteséhez kötve, másrészt konkrét célok finanszírozására, valamint működő tőke beáramlásának elősegítését. A kereskedelmi korlátozások enyhítése szintén szerepel javaslattervében, továbbá az alapítványok érdeklődésének felkeltése a térség országai iránt. Azután kapcsolatfejlesztés szakszervezeti vonalon, a diákcserék kiterjesztése és más efélék. Határozott, de óvatos program, amely inkább a segítőkészséget demonstrálja, de nem fakaszt égi mannahullást. Felveti az adósságterhek könnyítésének fontosságát és sürgető voltát, de sem ő, sem mások ennek kézzelfogható technikáját mindeddig nem dolgozták ki. A Brady pénzügyminiszter nevéhez fűződő terv az adósságválság rendezésére túlságosan ködös, és bár magyar közgazdászok körében folyik róla a vita, hogy alkalmazható-e ránk, a dolgok jelenlegi állása szerint Magyarország semmit nem várhat tőle. S egyelőre az sem tudható, hogy Palmer viszonylag szerény „mentőövét" a hivatalos politika odadobja-e a térség államainak. III. Magyarország helyzetéről és helyéről, no meg arról elmélkedve, hogy a mai viharosan változó világban milyen külpolitika szolgálná a legeredményesebben a nemzet valódi érdekeit, két fontos tényező nem hagyható figyelmen kívül. Egyszer az, hogy paradoxon fogságában vergődünk, másodjára pedig, hogy illúziók kísértésében élünk. Magyarország a Varsói Szerződés tagja és részese a KGST-nek. A jelenleg még egyedül kormányzó kommunista párt vezető köreiben folyvást azt hangsúlyozzák, hogy ez a kötődés nem csupán adottság, de olyan szövetkezés, amely önként vállalt és hasznos, s ha nem volna, ki kellene találni. A Varsói Szerződés nélkül úgymond a világ hatalmasainak pofozóbábuja lennénk, veszélybe kerülne függetlenségünk, a KGST nélkül kilátástalanná válnék gazdasági jövőnk. Lépten-nyomon hozzáteszik, hogy számunkra létfontosságú a Szovjetunió irántunk való bizalma, s minél szorosabbra fűzzük vele minden oldalról a kapcsolatainkat, annál nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat és annál fényesebbek a kilátásaink. S bár az utóbbi időben már nem ennyire nagy a lelkesedésük ezirányú kötődéseink iránt, már bevallják, hogy az egyenlőtlen csere hátrányos ránk nézve, mivel nem áll olyan jól a népgazdaság, hogy hitelezője legyen hosszabb távon a Szovjetuniónak, egyszóval közelítenek a részletekben ahhoz, amit a demokratikus ellenzék mindig is han73