Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Zala Tamás: Új orientációk a magyar külpolitikában
óceáni társnemzeteknek, de nagyobb indíttatást érezhet arra, hogy maga is egy kontinentális tömörülés élére álljon, Kanadával és Mexikóval alkotva meg az európai közös piac valaminő észak-amerikai változatát és ellenpontját. d/ A kommunizmus, mint politikai eszme és mint társadalomszervező elv, illetve modell történelmileg irrelevánssá vált, képtelennek arra, hogy a modern világba vettetett emberi lét alapvető problémáira elvi útmutatást és gyakorlati megoldást adjon. A kommunista eszmét a maga bolsevista formájában megtestesítő Szovjetunió súlyos egzisztenciális válságban van már ma is. Közkeletű jellemzés szerint Szovjet-Oroszor- szág valójában Felső-Voltával helyezhető egy szintre, azzal a lényeges különbséggel, hogy korszerű tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Más szóval, egészen szűkén vett katonai ismérvek alapján nagyhatalom, egyike a szuperhatalmaknak, de minden egyéb szempontból, tehát gazdálkodási módja és szervezete, gazdasági teljesítménye, társadalmi és politikai berendezkedése, a lakosság átlag műveltségi szintje, fizikai és erkölcsi állapota alapján nem sorolható a fejlett ipari államok körébe, s kétszeresen is tipikusan harmadik világbeli szinten áll. Nemcsak az imént említett kvantifikálható ismérvek szerint, hanem azért is, mert jórésze azoknak a feszítő gondoknak, amelyekkel szembekerült az utóbbi időben, par excellence olyanok, amelyek a civilizált nemzetektől leszakadt „párianemzeteket" jellemzik. Olyasmiről van szó, mint az alacsony életszínvonal, a tömeges szegénység, a társadalom jelentős hányadának fizikai leromlottsága, a közcrkölcsök mélyre süllyedése, a lakáshelyzet kilátástalansága, az őskőkori infrastruktúra a távközléstől a közlekedésig, az egészségügyi hálózattól az iskolaügyig, stb. De ide tartozik a városok toprongyossága és a természeti környezet tönkremenetele. Ez az általános elmaradottság szerves és logikus folyománya a magát szocialistának nevező, de valójában a lényegéből fakadóan diszfunkcionális szovjet kommunista szisztémának. Emiatt hadigépezetének fizikai ereje és félelmetcssége ellenére a Szovjetunió abba a helyzetbe került, hogy elporlad nagyhatalmiságának presztízse. A prognosztikai elemzések zöme szerint ez a kettősség halványulhat, de nem úgy, hogy a nagyság hiányzó dekórumait gyors iramban megszerzi, hanem inkább úgy, hogy az általános elmaradottság fokozatosan lerontja a hadipotenciál konvertálhatóságának esélyeit, sőt magának a katonai erőnek a kor követelményeihez igazodó fejlesztését is egyre nehezebbé, csaknem kilátástalanná teszi. Míg tehát a közös Európának és az ázsiai hatalmi centrumoknak az a perspektívájuk, hogy jó esetben megközelítsék a szuperhatalmi statust, addig a szovjet állam a maga korszerűtlen orosz dominanciájú birodalom jellege és fentebb jelzett felemássága folytán feltartóztathatatlanul lesüllyed. Számolni lehet olyan eshetőséggel, hogy közvetlen befolyásolási képességének rádiusza zsugorodik, de még abban a térségben is egyre kevésbé lesz képes döntőbíráskodni, vagy akaratát korlátlanul érvényesíteni, ahol katonailag jelen van, illetve amelyet gazdaságilag kényszerfüggőségben tart. Ez a jövőkép és az erőkoncentrációk átrendeződésének hipotetikus vázlata adhat bizonyos támpontokat a nemzetközi politika jövőbeni alakulására nézve és figyelembe vehető a nemzeti külügyi stratégiák kidolgozásában.
