Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Ravasz Károly: Lehetséges-e a független külpolitika?
tus figyelme szükségképpen ezekre fog koncentrálódni, nagy a veszélye annak, hogy a politikai és diplomáciai aktivitás ezek lehetséges kezelésében ki is merül. Ezért hangsúlyozandó a pozitív kezdeményezések elengedhetetlen szükségessége. Gazdasági, tudományos és kulturális életünk legszélesebb köreinek bevonásával kell „brain storming" módszerekkel is megtalálni azokat a kapcsolati elemeket, amelyek vonatkozásában sorozatosan kezdeményezően kell fellépnünk. Konkrét, pozitív bilaterális kapcsolatok, illetve kezdeményezések kell, hogy állandóan a figyelem előterében legyenek és a hazai és partner országokbeli közvéleményt folyamatosan formálják, és kölcsönösen előnyös és rokonszenves bilaterális kapcsolatok előtérben tartásával lehetetlenné tegyenek, vagy legalább is nagyon megnehezítsenek hazánkkal szembeni negatív, reformjaink akadályozására irányuló fellépéseket. A Varsói Szerződés és a NATO egyidejű feloszlatására nem lehet a belátható jövőben számítani, mert arra a NATO-országok többsége nem lesz hajlandó. A kölcsönös fegyverzet- és csapatcsökkentések folytatása kívánatos, és a magyar külpolitika pozitív hozzájárulásai ehhez a folyamathoz üdvözlendők, és gyakran példaszerűek. Egyes esetekben magyar érdekeket közvetlenül is szolgálnak, de a magyar alapproblémákat nem oldják meg. Paktumbeli tagságunk okán érvényben maradnak azok a diszkriminációk, (export, import, technológia transzfer, utazási stb.) amelyek felsorolt nemzeti céljaink megvalósítását legalább is erősen lassítják, de félő, hogy lehetetlenné is teszik. Az Alpok-Adria regionális együttműködés jó példája a semleges, el nem kötelezett, illetve a különböző szövetségi rendszerekhez tartozó országok, vagy egyes országrészek közötti viszony fejlesztésének. Ennek intenzifikálása, bővítése és hasonló kezdeményezések kívánatosak. Hasznos ez a kulturális, gazdasági és emberi kapcsolatok elmélyítése szempontjából önmagában is, és e mellett hozzájárul a merev rendszerek és ellentétek oldódásához, Európa újraegyesítésének folyamatához. A lehető legszorosabb kapcsolatok építése Ausztriával és Jugoszláviával ahhoz is hozzásegíthet, hogy elkerüljük elszigetelődésünket. Minthogy a NATO egyelőre nem szűnik meg, két dologban reménykedhetünk. Az egyik, hogy a Szovjetunió felismeri, hogy a Varsói Szerződés nem előnyt, hanem terhet jelent számára, illetve ennek a valószínűleg régen meglévő felismerésnek a konklúzióját levonva, a Varsói Szerződés megszüntetése fejében kevesebb ellenszolgáltatást is elfogad, mint a NATO feloszlatása vagy az amerikai csapatok teljes kivonása Európából. A Szovjetunió európai határainak biztonsága bilaterális szerződésekkel is elérhető. A magyar külpolitikának mindenesetre ezt kellene szorgalmaznia. A másik lehetőség státusbeli különbségek kialakulása a Varsói Szerződésen belül, mint ahogy ilyenek a NATO-n belül is léteznek. Magyarország nem határos egyetlen NATO országgal sem, és ez elégséges indoka lehet annak, hogy tagságának mind katonai mind politikai jelentősége csökkenjen, miközben politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai felértékelődhetnek a szomszédos el nem kötelezett, illetve semleges országokkal. Ma már valójában csaknem minden magyarországi politikai erő deklarálta, hogy ideálisnak az ország semleges státusát tekinti. A jelenlegi helyzetben ez, sajnos, nem tűnik realizálhatónak, mert a „stabilitás" védelmében a nyugati hatalmak nem hajlamosak elismerésére, a Szovjetunió pedig - ha nem szándéka a feloszlatás, lásd az első variációt - nem üdvözölhetné Magyarország kilépését egyrészt, mert 40
