Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Petrasovits Anna: A kül- és belpolitika kölcsönhatása és hatásuk a Szocialdemokrata Pártra
bérektől, 10-12 órás munkanaptól kifáradt emberek félnek, hogy íme, megint az ő zsebükből akarják kivenni a pénzt... Véleményünk szerint a világkiállítás megrendezése sem terhelheti a lakosságot, nem terhelheti a költségvetést. Sokan tartanak attól - s a rossz tapasztalatok mondatják velünk: okkal hogy a világkiállítás tovább élezi a regionális különbségeket, hogy a kiépítendő infrastruktúra nem a szerkezetátalakítást, hanem egy operett-modernizációt fog elősegíteni. Ha pontos dokumentációk, számítások, valódi információk alapján döntünk, akkor viszont egy jól megszervezett világesemény hozzájárulhat hazánknak a modernizáció útján Európához való felzárkózásához. A közép-kelet-európai demokratizálódási folyamatok felszínre hozták az eddig lappangó nemzetiségi-kisebbségi problémákat is. Hosszú távon ezeket is csak a demokrácia kiteljesedése oldhatja meg - de rövid távon a problémák, az elfojtott kisebbségi indulatok felszínre törése fokozhatja a destabilizálódást. Nekünk, szociáldemokratáknak a magyarországi nemzetiségek természetes jogának kell tartanunk, hogy különleges viszony fűzi őket anyaországaikhoz. Ezeket szervesen be kell építenünk külpolitikai koncepciónkba. Vonatkozik ez az NSZK-val, Izraellel kiépített kapcsolatainkra csakúgy, mint a csehszlovák-magyar, az osztrák-magyar, a jugoszláv-magyar, a szovjet-magyar relációkra. A magyarországi nemzetiségek és anyaországuk közötti különleges viszony ugyanakkor nem sértheti a Magyar Köztársaság más irányú külkapcsolatainak fejlődését. A magyarországi cigányság esetében fontolóra kellene venni a szabad vándorlás lehetőségének megteremtését is, ami több európai cigány-diaszpóra számára nyitott, s a cigányság egy része él is ezzel. Magyarország számára legközvetlenebb kihívást az .1992-ben egységessé váló Európa jelenti. Mi lesz velünk, itt a „közép-európai peremvidéken"? Végérvényesen kimaradunk Európából? S melyikből - a 90-es évek neokonzervatív avagy szociáldemokrata Európájából? A hivatalos magyar külpolitika nem lebecsülendő, sőt igen jelentős erőfeszítéseket tett az utóbbi időben arra, hogy hazánk közelebb kerüljön Európa szívéhez. Csak utalok itt az EGK, az EFTA, az Európai Parlament irányába mutató külpolitikai-külgazdasági tevékenységre. Ezekkel az erőfeszítésekkel mi, szociáldemokraták teljes mértékben egyetértünk. Ám éppen ezen a területen találkozunk a legtöbb vágyálommal és illúzióval. Éppen az Európába való betagolódásunk veti fel legélesebben civilizációs-politikai intézményi elmaradottságunkat. Bármilyen fontosak is ugyanis a diszkriminációk fokozatos csökkentésére irányuló erőfeszítések, itt egész berendezkedésünket, gazdasági-jogi rendszerünket, termelési, viselkedési, környezeti kultúránkat, mentalitásunkat kellene „Európa-konformmá" tennünk. S ezt csakis a liberálisokkal, a polgári radikálisokkal együtt tudjuk végigvinni. Mert történelmi torlódást kell viszonylag gyorsan megoldanunk, feloldanunk. Mindez pedig csak évtizedekben mérhető feladat. Nem szabad áltatnunk magunkat: Spanyolország útja számunkra - legalábbis az ezredforduló előtt - nem járható, ami a Közös Piacba történő felvételünket jelentené. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért az Európához tartozás a legnagyobb kihívás Magyarország és a Szociáldemokrata Párt számára is. E tekintetben kamatoztathatjuk mindazt a politikai, erkölcsi tőkét, amellyel a magyar pártok közül egyedül a mi pártunk rendelkezik. Itt ka30
