Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Rathmanné Tury Mária: Ausztria-Kisállami külpolitikai stratégia, lehetőségek és változatok
képviselőinek és az NSZK külügyminiszterének közvetítésével, megfelelő ügyrendi kompromisszumokkal, a konferenciát elnapolták, de egyúttal megegyeztek egy tartalmas záródokumentum kialakításának tervében. Az N+N-államok érdemi közvetítésére a későbbiekben akkor nyílt mód, amikor már közeledés mutatkozott a két szövetségi rendszer álláspontja között, s az új módosított záróokmány-j avaslat már tárgyalási alapul szolgált. A konferencián az N-j-N-államok közvetítő és „jószolgálati” szerepe stabilizálódott. Osztrák értékelések szerint a madridi konferencián, a helsinki folyamat fenntartásával és a leszerelési konferencia mandátumának elfogadásával, sikerült megakadályozni a „visszazuhanást a hidegháborúba”.15 Ausztria a maga aktivitását a helsinki utótalálkozókon a semlegességből adódó funkciók kibővített értelmezésével hozta összefüggésbe, azt azonban az osztrák politikusok sokáig elhárították, hogy a semleges és el nem kötelezett országok csoportjáról lenne szó. Azt hangoztatták, hogy „nincs csoportképződés”, mivel az érintett országok különböző semlegességé illetve el nem kötelezettségi politikát képviselnek, s eltérő katonai doktrínáik és eltérő védelmi érdekeik miatt a leszerelési kérdésekben nem alakíthatnak ki csoportálláspontot. Sinowatz kancellár 1984-ben a következő véleményt fejtette ki: „Tudjuk, hogy a semlegesség kvalifikált függetlenséget jelent, és hogy a semlegesek klubja nem lehetséges és nem is kívánatos; minden európai semleges országnak egészen más adottságokat kell respektálnia, és csak a reá vonatkozó érdekhelyzetből kell kiindulnia. Mégis, az együttműködés, a rendszeres véleménycsere az európai semlegesek között bevált, sőt, különböző irányokba és szinteken tovább is fejleszthető. A Bern, Helsinki, Stockholm és Bécs közötti kooperáció a helsinki folyamatban tanúsítja ezeket a lehetőségeket.”16 Az egyes államok közti együttműködés kiemelése azt jelzi, hogy a megítélésben még dominált a semlegesek „különálló mivoltának” eleme, az „egy semleges ország csak önmagára van utalva” tézise. Peter Jankowitsch 1985-ös elemzésében viszont már a semlegességi funkciók bővülését hangsúlyozza. Szerinte az osztrák semlegesség alapfunkciója, hogy hozzájáruljon a kelet—nyugati feszültségek, a lehetséges konfliktusok csökkentéséhez, és ily módon az európai kontinensen békemegtartó szerepre tegyen szert. Emellett a semlegesség új, dinamikus funkciói is kifejlődtek, mindenekelőtt a helsinki folyamatban, multilateriális keretben. A semlegességi státus nagymértékben kötődik az államok nemzetközi közösségének elismeréséhez, s ha a semlegességi funkciók a köz javára vannak, ha a semleges állam bizonyítja jószolgálatait és szolidaritását, ezzel szerepe tartósan felértékelődik.17 Leopold Gratz külügyminiszter 1985-ben úgy foglalt állást, hogy a semleges és el nem kötelezett országok sajátos sze49
