Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a harmadik szakaszban
lázadás tör ki a honatyák között, vagy ha technikai kérdésekben összeütközés támad a miniszterelnök és gyakorta cserélgetett miniszterei között. A konzervatív párturalom szilárdabb, mint valaha, és ezzel párhuzamosan a megfigyelőben egy olyan vélemény alakul ki, hogy a régi frontvonalak mentén talán nem is lehetséges Margaret Thatcherrel szemben koalíciót létrehozni. Üjra kell gondolni és teremteni a konzervatívokkal, pontosabban a jobboldali populizmussal szemben kialakítható konszenzus társadalmi—politikai erőit, s ezeknek együttesen kell majd olyan távlatot, szakszerűbben szólva: jövőképet kimunkálniok, amely egyrészt alternatíva a „thatcherizmussal” szemben, másrészt van vonzereje a választók igen széles rétegeire. * A „thatchei’izmus” konszolidált szakaszában megszilárdult annak markáns atlantizmusa is. E jelenség okát talán kézenfekvő volna arra a csodálatra, sőt hódolatra szűkíteni, amelyet Ronald Reagan érzett Margaret Thatcher és a brit politika iránt, de persze kettejük — érzelmileg valóban erősen motivált — politikai barátsága mögött a brit és az amerikai érdekek kőkemény azonossága és egymást kiegészítő volta keresendő. Margaret Thatcher „a” Nyugatot változatlanul inkább NATO- semmint Közös Piac-i keretekben tudja elhelyezni. Az EGK-ban ugyanis megvan az eredendő hajlam a nemzetekfeletti szegmensek erősítésére és kiteljesítésére, amit a „splendid isolation” hagyománya még mindig nem visel el; másrészt, sőt sokkal inkább, a különlegesnek mondott brit— amerikai kapcsolat EGK-keretben kevésbé lehet virulens, mint ameny- nyire a britek saját érdekeire féltékeny Mrs. Thatcher ezt hasznosnak látja. Amerikai oldalról ezt a brit igényt az egyetlen megbízható szövetséges iránti óhaj ellentételezi. Ronald Reagan soha nem bízott fenntartás nélkül egyetlen nyugateurópai partnerében vagy szövetségesében; Mrs. Thatcher volt a kivétel. A brit miniszterelnök ugyanis legalább ennyire fenntartás nélküli híve Amerika „vezető szerepének” — őrá hatástalanok a nyugat-európai közösségnek, mint „önálló ellensúlynak”, „harmadik erőnek” a kifejlesztésére irányuló próbálkozások, amelyeket egyébként a nemzetekfeletti- ség elutasításának örve alatt ver vissza rendszeresen. Ez a vezető szerep — a brit miniszterelnök szemében legalábbis — Amerika folyamatos és csorbítatlan európai katonai jelenlétében és a Nyugat-Európa fölé vont nukleáris ernyőben kell, hogy testet öltsön. Mrs. Thatcher szerint ennek nincs alternatívája. Valójában a konzervatív vezér alapvetően bizalmat39
