Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Lipcsey Ildikó: A román nemeztiségi politika négy évtizede
zatot. Végül átvette Sztálinnak azt az elméletét, miszerint „a szocializmus építése az egyre fokozódó osztályharc viszonyai között megy végbe“. Az osztályharcról való lemondás - mondotta Gheorghiu-Dej - egyet jelent az osztályellenséggel való együttműködéssel. Megítélése szerint azon az úton elsősorban Lucretiu Päträ§canu haladt, akit nemcsak liberális szövetségi politikája, a nehézipar hazai fejlesztésének üteméről kifejtett bírálata miatt, hanem azért is elítélt, mert - szerinte - a nemzetiségi kérdésben a soviniszta, nacionalista politika vonalát követte. Mindez jó ürügyet szolgáltatott Gheorghiu-Dejnek arra, hogy - a volt moszkvai kommunisták csoportja segítségével - eltávolítsa a vezetésből ellenfelét, a hazaiak legnépszerűbb, legképzettebb vezetőjét. A romániai magyarság sem a kommunista párt és a polgári pártok közötti hatalmi harcból, sem a párton belüli küzdelmekből nem vonhatta ki magát. Ez az az időszak, amikor a nemzetiségi helyzet rosszabbodása összefüggött kül- és belpolitikai okokkal is. A világ két részre szakadt, fokozódott a hidegháborús feszültség, az elzárkózás, a fegyverkezési hajsza, bekövetkezett a szakítás Jugoszláviával, s a népi demokratikus táboron belül is felszínre kerültek egyéb ellentétek is. (Például a román pártvezetésnek az az álláspontja 1948-49-ben, hogy Magyarország még a NEP- korszakban van, Románia viszont már sokkal előbbre jár a szocializmus építésében.) A belpolitikában a kisebbség helyzetének alakulása érzékeny műszerként jelezte, hogy a demokrácia a diktatúra irányába mozdult el. Sajátos helyzetükből adódóan a diktatúra kétszeresen sújtotta őket: egyszer mint az ország minden állampolgárát, másodszor mint kisebbségit. 1948-tól az MNSZ tevékenysége csaknem kizárólag arra korlátozódott, hogy az osztályharc érdekében mozgósította a magyarságot, közvetítette a párt határozatait. A nemzetiségi jogegyenlőség kérdése hivatalosan lekerült a napirendről. Sokasodtak a két ország kapcsolatában is az aggasztó jelek, amelyek negatívan hatottak a nemzetiség helyzetére is: a külkereskedelem lelassult Magyarország és Románia között, az évente összeülő vízügyi bizottság határozatait a román fél nem hajtotta végre, alig-alig működött a kulturális egyezménynek a cserekapcsolatokra vonatkozó fejezete, feloszlatták a Román-Magyar Társaságot, húzódott a kolozsvári konzulátus felállításának ügye, korlátozták az érvényes útlevéllel rendelkező magyar állampolgárok mozgásszabadságát, nem engedték be Romániába a magyar- országi tankönyveket, ahogyan ebben előzetesen megállapodtak. Egyre gyakrabban lehetett hallani: megoldották a nemzetiségi kérdést, és új elnevezés született: a „magyarul beszélő románok“ fogalma. A párt „irányelveit“ még mindig Vasile Luca - bár közben átirányították a nemzetgazdaság élére - közvetítette. 1948 december közepén hozták nyilvánosságra az RMP Központi Vezetőségének határozatát a nemzetiségi kérdésről. A munkásosztálynak - hangoztatták - a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos problémákat az előttük álló feladatokkal, a szocializmus építésével összefüggésben, a fő feladatoknak alárendelve kell 50
