Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Hardi Péter: Elnökválasztás az Egyesült Államokban -1988
nyíre a republikánus folyamatosság megőrzése számított. Az igazi baj azonban az volt, hogy Dukakisnak nem volt átütő erejű programja, amely meggyőzhette volna a választókat, hogy érdemes elhagyniuk a republikánus kurzust; s ő maga nem volt átütő erejű figura, aki országos vezetőként tudta volna prezentálni magát s meggyőzni a választókat, hogy érte érdemes elfordulni a republikánus jelölttől. így aztán a választási küzdelem nem is volt izgalmas. A média az utolsó héten megpróbálta felcsigázni az érdeklődést, utalva a verseny szorosságára, de inkább csak azért, hogy a maga eszközeivel is mozgósítson a választási részvételre, semmint azért, mintha a verseny valóban szoros lett volna. A 8. számú karikatúra a jellemző: A ringben a kis Dukakis figyel az edzőre, aki bekiált: „Nincs sok idő hátra .. . üsd ki!”, miközben az ellenfélnek csak a lábaszára látszik s a térde is magasabban van Dukakis fejénél. . . Az illusztrált különbség reális; ezt tükrözték a választási adatok. 426 : 112 az elektori arány, 54 : 46 a népi szavazatok százalékos megoszlása Bush javára. Csak a nyíltan Dukakis-párti New York Times főcíme tudta valósan, mégis csalafintán enyhíteni a vereség mértékét: november 9-i száma, amely az előző napi választási eredményről számolt be, . Busht 6 : 5 arányban választották meg” feliratú szalagcímmel jelent meg. így nem is hangzik olyan nagynak a vereség! A választási kampány tehát unalmas volt. Elsősorban azért, mert nem fűtötték fel igazi politikai kérdések. Az európai politikához szokott megfigyelő azt várná, hogy a választási harc politikai kérdések körül folyik, hogy politikai ügyekben csapnak össze a jelöltek. Nem feltétlenül igaz ez az amerikai színtérre. Ha például nincs semmilyen időszerű külpolitikai szenzáció, akkor szinte eltűnik a különbség a két párt kül- és biztonság- politikai programja között. (A külpolitika, mint annyi korábbi választási kampányban, most sem játszott szerepet. A nagyközönség előtt egyetlen összefüggésben merült fel, akkor is inkább reklámízűen, nevezetesen úgy. hogy „Ki tud keményebben Gorbacsov szemébe nézni?” S itt is Bush volt előnyben! Ő már „szemezett” Gorbacsowal. ..) Néhány beavatott politikuson és szakértőn kívül alig érdekel valakit, hogy melyik jelölt akar Midgetman rakétát és melyik MX-et; ma már az sem kelt szenzációt, ha az egyik az SDI (csillagháborús program) folytatása ellen foglalt állást: a nyilvános vitákban már túl sok ellenérvet és kétséget hangoztattak ahhoz, hogy a választópolgár egyértelműen higgyen benne. Ráadásul az egyetlen igazán nagy horderejű ügyben, a költségvetési deficit felszámolása kérdésében egyik jelölt sem tudott meggyőző programot előterjeszteni. Választás előtt, választás után minden gazdasági szakember, üzletember, politika iránt hivatalból vagy passzióból érdeklődő személy egybehangzóan a költségvetési deficitet nevezte meg a legfontosabb és legelső 20
