Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Joó Rudolf: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton: Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában - A. Gergely András: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton: Rehák László:Nemzet, nemzetiség, kisebbség Jugoszláviában
zőt jelentenek a lokális kultúrák bontakozó útkeresésében. S pontosan emiatt válik mind fontosabbá szinte a világ összes országában a nemzeti és a nemzetiségi, a táji— történeti és az etnikai identitástudat, az államnemzetek és a mikroközösségek viszonya. Nyugat-, Közép vagy Kelet-Európa fejlődési paradigmájává vált a népcsoportok eltéréseinek tekintetbevétele, jogiigazgatási garanciáik megteremtése, de a kelet-ázsiai, amerikai vagy afrikai társadalomszerveződésnek is kikerülhetetlen megoldandó feladatai a kisebbségvédelem problémái. A bennünket távolabbról vagy közelebbről érintő etnikai vagy regionális gondokról jelent most meg az a két kötet, melyek közös dolgaink egyik elhanyagolt terrénumát veszik nagyító alá. Látszatra „ismert” témákat boncolgatnak, szerzőiktől sem újdonság a vállalt téma körültekintő, eligazító tárgyalása. Mégis, mintha összebeszélés nélkül is egy és ugyanazon üzenettel lepnék meg az olvasót. Rehák László kötete, bár „csak” korábbi, javarészt már publikált dolgozataiból áll, az írások első megjelenése óta eltelt öt vagy tizenöt esztendő oly módon teszi őket átértelmezhe- tővé, hogy sürgető aktualitásuk szinte szorongatja a szakembert is. „Kis” és „nagy” kultúrák viszonya, etnikai és politikai konfliktusok mai jelentősége, vagy az osztályuralom kontra önkormányzati önállóság „fejlődési” ígéretei olyan értékmódosulás tárgyai a jelenkori változásfolyamatokban, amelyek körül a közfelfogás vagy a politikai intézményrendszer korszakos átalakulása is csupán látszatok. Joó Rudolf pedig, kinek kisebbségvédelmi és nemzetiségi témájú cikkei, könyvei szintén évtizede közismertek már, új munkájában olyan kérdéshez nyúl, amely lehetőséget ad az etnikai reneszánsz politológiai értelmezésére, s ennyiben kínálja egy új állampolitikai rendezőelv érvényességének végiggondolását. A kisebbségi jelenségvilág nyugat- és kelet-európai kereteit, illetve az etnoregionalizmus alternatív mozgalom-jellegének korrekt dokumentációját összehasonlító módszerrel vizsgálni a politológiai szakkritika lesz hivatott, itt csupán e két jelentős munka üzenetét törekszem közvetíteni. A szociális forradalmak tagolta Európában ennek a korántsem „provinciális” tartalmú üzenetnek a megértése ugyanis több ma már puszta kötelességnél: léthelyzetünk, európai minőségünk függ tőle! A kisebbségi lét és nemlét kérdései országonként vagy nemzetiségenként eltérőek, de a geopolitikai hátrányos helyzet szinte politikai rendszertől függetlenül minden időben szorongatta az etnikai, vallási, nyelvi és tájegységi vagy kulturális identitásokat. E két munka közös üzenetének különösen az tekinthető, hogy a kisebbségi kérdés világjelenségét olyan politikai rendszerelemzés tárgyává kell tennünk, amely nem a holnap ígéretével kecsegtet, hanem a tegnap és a ma megértését, a fejlődési irányok megtalálását eredményezi, a másság és a különbözőség létjogát követeli. Nem valami megkésett vagy burkolt nacionalizmus van emögött, nem is etnocentrikus zártság vagy a „saját csoport” előnyben részesítése, fölértékelése — ami pedig nem is lenne egyértelműen történetietlen reakció a hatalmi túlsúlyokra és állami beavatkozásokra —, hanem az a szándék, hogy a kisebbségi megmaradás a társadalomfejlődés egyik jogi garanciákkal támogatott de170
