Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KÜLFÖLDI SZAKÉRTŐK FÓRUMA - Garadzsa V.: Együttműködés és etika a nukleáris évszázadban
mészet leigázása, s fokozatosan létrejöhet egy ésszerű társadalmi rend. A felmerülő valamennyi konfliktust, fenyegetést és veszélyt részlegesnek és leküzdhetőnek gondoltuk. Mára más helyzet alakult ki, új veszéllyel kerültünk szembe — az emberi civilizáció teljes megsemmisülésének, nyom nélkül való elpusztulásának veszélyével. Míg korábban a jövőre vonatkozó elképzelések azon kérdés körül összpontosultak, hogyan tegyük jobbá az emberi életet, most az a kérdés, hogyan őrizzük meg. Igaz, meg kell mondanunk,, ezek egymással összefüggő problémák: a túléléshez arra van szükség, hogy okosabbak és jobbak legyünk. A túléléshez nemcsak intellektusra van szükség, hanem még valamire, s lehet, hogy elsősorban erre — humánumra. Az értelmes ember — mint a tapasztalatok mutatják — ölni és rombolni is tud. Arra van szükség, hogy az emberiség ne csak ésszerűen, hanem humánusan is cselekedjék. A veszély nem az embernek a természetre gyakorolt növekvő intenzitású hatásából ered, hanem a beavatkozás ösztönös, ellenőrizhetetlen, részleges és ellentmondásos céloknak alárendelt jellegéből. A társadalom fejlődésének mai elért szintjén a továbbfejlődés nem mehet végbe ösztönösen, ha a társadalom el akarja kerülni tevékenységének előre nem látható katasztrofális következményeit. Elérkezett az idő, amikor bolygónk — következésképpen az emberi társadalom — fejlődését is az észnek kell irányítania. A bioszférának fokozatosan az ész szférájává — nooszférává. — kell alakulnia. A tudomány meg tudja határozni és meg is kell határoznia azt a pontot, amelyet az embernek nem szabad túllépnie a természeti folyamatokba történő beavatkozása során, ha a természetet az emberi létezéshez megfelelő állapotban akarja megőrizni. Ösztönösen nem jöhet létre harmónia a társadalom és a természet között, ez csak tudatos erőfeszítések révén lehetséges, amelyeket egységes közös cél alá kell rendelni. Erre a következtetésre jutott a XX. századi természettudomány, mindenekelőtt V. I, Vernadszkij tanaiban. A természet és a társadalom viszonya a legközvetlenebbül attól függ, hogyan alakulnak a társadalomban az emberek közötti viszonyok. Manapság ezeket a viszonyokat a különböző politikai, szociális és természeti körülmények között élő emberek ellentmondásos törekvései jellemzik. A globális problémák egyébként általános emberi problémák. Megoldásuk mindenekelőtt azért nehéz és bonyolult, mert az emberi együttélés formái, a meglévő társadalmi viszonyok, politikai nézetek, erkölcsi beállítódások már nem felelnek meg a történelmi mozgást ma meghatározó, gyökeresen megváltozott feltételeknek. Az egyik legnagyobb nehézség éppen az emberi célok sokféleségével, a szándékok és az értékbeállítottságok ellent- mondásossságával függ össze. Manapság az emberiséget különböző orszá164
