Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KATONAPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Dunay Pál: Törekvések az atomfegyverek-kísérletek korlátozására (1958-1988)
egyezményt, majd ezt követően a megengedett legnagyobb hatóerejűrobbantás nagyságát lehetne jelentősen csökkenteni. A Szovjetunió szerint ezt kiegészíthetné az évenként végrehajtható robbantási kísérletek számának korlátozása.52 Amerikai szerzőknek ennél konkrétabb, de az előbbivel összhangban áll a javaslatuk. Nézetük szerint az egy kilotonnánál nagyobb robbantásokat kellene megtiltani, s évente egy ennél nagyobb, 5—15 kilotonna erejű kísérletet engedélyezni.53" Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a kivételként megengedett nagyobb robbantás lehetővé teszi a szükségesnek vélt megbízhatósági kísérletet, ugyanakkor nem ad lehetőséget néhány kilotonnánál nagyobb ha- tőerejű új nukleáris fegyver kifejlesztésére, mivel ahhoz sok, nagyobb, robbantásból álló sorozatra lenne szükség. Hátránya viszont az, hogy nem szünteti meg a minőségi nukleáris fegyverkezési versenyt, mivel nem akadályozza meg kis hatóerejű nukleáris eszközök kifejlesztését. A teljes körű atomcsenddel szemben gyengéje az, hogy ebben az esetben nem elegendő, ha az ellenőrzés feltárja a nukleáris kísérleti robbantás tényét, szükség van a kísérlet hatóerejének meghatározására is. Következésképpen a kidolgozandó megállapodásnak bonyolultabb ellenőrzési rendelkezéseket kell tartalmaznia. Az Egyesült Államok jelenleg az ún. CORRTEX-módszert54 kívánja elfogadtatni a Szovjetunióval, akár a máraláírt szerződések ratifikálása, akár újabb korlátozási megállapodás kidolgozása feltételeként. Ez feltehetőleg nem jelent nehézséget, mivel — mint kitűnt — a Szovjetunióban a kísérleti robbantások mérésére hasonló- módszert, az ún. MIS-t alkalmazzák. Az újabb megállapodást feltehetőleg a két világhatalom dolgozná ki, esetleg csatlakozik hozzájuk Nagy-Britannia is. Felmerülhet a gondolat, vajon milyen hatást gyakorol egy újabb korlátozás vagy egy teljes körű tilalom más atomhatalmakra, illetve az ún. küszöb államokra, amelyek képesek lennének atomfegyver előállítására. Több szakértőnek is az az álláspontja, hogy egy teljes körű atomcsend erkölcsi alapot adna arra, hogy a vezető hatalmak elvárják más államoktól: ne fejlesszenek ki atomfegyvert vagy ne folytassák megkezdett programjukat.55 Egy újabb- részleges megállapodásnak nem lenne ilyen hatása. Valóban meggyőzőnek látszik ez az érv, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a részleges atomcsend egyezmény elfogadása után 11 évvel, a szerződéshez nem csatlakozott Franciaország is lemondott a légköri atomrobbantásokról, 1986-ban pedig a Kínai Népköztársaság is hasonlóan döntött. Abban ugyan nem lehetünk bizonyosak, hogy ez a részleges atomcsend egyezményben résztvevő államok példájával magyarázható, de ennek lehetőségét sem lehet kizárni. Valószínű azonban az, hogy a két ország haditechnikája olyan fejlettségi szintet ért el, ami nélkülözhetővé125s
