Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Réti György: Az Olasz Szocialista Párt külpolitikájának fő irányai a Craxi-kormány alatt és után (1983-1988)

1988 áprilisában, az OKP külpolitikai kérdésekről tartott tanácskozásán Craxi a következő szavakkal fejtette ki a kelet—nyugati kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó programját: „Ügy gondolom, hogy Olaszországnak határozottan ki kell állnia és tevékenykednie kell a két Európa viszonyának megjavításáért, a különböző országok kétoldalú kulturális és gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséért, az EGK és a KGST közötti megállapodás megkötéséért az árucsere jogi normáinak rögzítése, hatékonyabbá tétele és kiszélesítése érdekében.. Kommunista elvtársainak „továbbképzése” céljából ehhez sietett hozzáfűzni: „Kelet-Európa valósága nem olyan, mint a Nyugaté, mégha számos okunk is van bizalmunk és reményeink növekedésére az ott megkezdődött változási folyamatokat illetően, amelyek időnként lefékezhetődnek, de aligha visszavfordíthatók.”37

Az OSZP és a leszerelés

A leszerelési kérdések alkotják a kelet—nyugati viszony egyik legfontosabb aspektusát. E problematika komplexitása megköveteli, hogy külön fejezetben tárgyaljuk.

Az OSZP és a Craxi-kormány álláspontját meghatározta az, hogy 1979 után következetesen síkraszálltak a NATO kettős határozatának megvalósítása mellett, szorgalmazva, hogy az „eurorakéták” telepítésével párhuzamosan folytatódjanak a kelet—nyugati tárgyalások a kiegyensúlyozott leszerelés érdekében.

Craxinak a leszerelési kérdésekben elfoglalt autonómiáját és annak korlátáit is mutatta 1984 májusában Lisszabonban elmondott beszéde, amelyben szorgalmazta, hogy a NATO adjon pozitív választ a Szovjetunió moratórium javaslatára. Szövetségeseink nyomására ezt a javaslatot kénytelen volt visszavonni. Egy héttel később, pártjának veronai kongresszusán a Szovjetunióra hárította a felelősséget az erőegyensúly megbontásáért és a leszerelési tárgyalások megszakításáért. Ugyanakkor szorgalmazta a tárgyalások új raf el vételét és a rakéták telepítésének kölcsönös felfüggesztését a tárgyalások időszakára.

A 80-as évek első felében az OSZP katonai szakértői — nyugat-európai kollégáikhoz hasonlóan — az alapvető egyetértés mellett három fő kérdésben vitatták az amerikai stratégiát:

1. Megkérdőjelezték az amerikai garanciák megbízhatóságát Nyugat- Európa védelmét illetően.

2. Nem tartották kielégítőnek az amerikai készséget a nukleáris leszerelési tárgyalások folytatására.

3. Kétségbe vonták az amerikai űrfegyverkezési program megvalósít102