Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Tabajdi Csaba: Az új szovjet külpolitikai koncepció (1985-1987)
nyaltabb megértése, az esetleges alternatívák alaposabb számbavétele lehetővé teszi a különböző érdekek közelítését, a hatékonyabb érdekegyeztetést, végső soron pedig a kompromisszumok kimunkálását. Ez a szemléleti válfozás képes kiszélesíteni a Szovjetunió külpolitikai mozgásterét, gyakorlati cselekvési lehetőségeit. A Szovjetunió Kommunista Pártja abból indul ki, hogy „A békés egymás mellett élés .. . létszükségletté válik az emberiség életben maradása számára. Vajon nem természetes, hogy az ilyen helyzet nemcsak a külpolitika folytatásának új módszereit követeli meg, különösen a nagyhatalmak részéről, hanem elvileg új filozófiát is a nemzetközi problémák megközelítésében”.Ebben az összefüggésben nem véletlen, hogy az intenzív külpolitikai gondolkodás megjelenése elsődlegesen két kulcsterületen mutatható ld: egyrészt a világszocializmus, s ezen belül a Szovjetunió helyzetének radikális átértékelésében, másrészt a biztonság igényeinek újfajta megközelítésében. A világszocializmus helyének, nemzetközi küldetésének gyökeres újragondolása, valamint az a ténj', hogy a szocialista országok és a Szovjetunió belső és külső meghatározottságai közül a belső tényezőkre helyezi a nagyobb súlyt, már több, mint külpolitikai átértékelés: a belső átalakulás feltételeit is jelenti. Lényege, hogy a Szovjetunió a szocializmus nemzetközi tekintélyét belső gazdasági-társadalmi fejlődőképességének, folyamatos megújulási készségének, gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális, tudományos és humanitárius teljesítményének kell biztosítania. A jelenlegi viszonyok közepette a fő feladat a szocializmus, a status quon belüli szocialista pozíciók erősítése, vagyis egyfajta „befelé építkezés”. Iránymutató erejű e kérdésben az SZKP XXVII. kongresszusán elhangzott politikai beszámolónak az a tétele, amely szerint a forradalom „exportja” katonai eszközökkel hasztalan és megengedhetetlen16, „a forradalom exportjának kizárása az atomkorszak imperativusza”.17 Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió lemondana a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal, a felszabadító mozgalmakkal való szolidaritásról, ne vállalná azt a felelősséget és kötelességet, ami reá mint az első szocialista államra, mint vezető szocialista világhatalomra hárul. A Szovjetunió internacionalista külpolitikája nem mond és nem is mondhat le a forradalmi mozgalmak támogatásáról, de ezt annak függvényében teszi, hogy mennyire értek meg az adott országban a belső feltételek a társadalom mélyreható, esetleg forradalmi átalakításához.18 Ez a támogatás nem veszélyeztetheti a nemzetközi békét és biztonságot. A külpolitika újragondolása értelemszerűen együtt járt a Szovjetunió biztonsági igényeinek újszerű megfogalmazásával, lényeges módosí56
