Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - KELET-NYUGATI ÚJSÁGÍRÓ-TALÁLKOZÓ BUDAPESTEN - Balázs József: A glasznoszty szerepe a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésében
A két korreferátum és a vita először arra irányult, hogy meghatározzák a glasznoszty lényegét és eredetét. Erről nagyon élénk vita alakult ki, amelynek az volt a lényege, hogy a glasznoszty önmagában nem vizsgálható, csak a peresztrojkával és a demokratizálással szoros összefüggésben érthető meg. A nyugati résztvevők elismerték, hogy a Szovjetunió és néhány kelet-európai szocialista ország sajtója az elmúlt 2—3 évben sokat változott, fejlődött, de megítélésük szerint ez még mindig nem éri el azt a nyitottságot, amelyet Nyugaton igazán értékelni tudnának. Nyugati részről visszatérően hangoztatták abbéli kételyüket, aggodalmukat, hogy a glasznoszty és a peresztrojka esetében valóban tartós jelenségről, tendenciáról van-e szó, vagy csak átmeneti, esetleg taktikai jellegű tevékenységről. A szovjet és a többi szocialista újságírók nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a glasznoszty és a peresztrojka egyrészt elválaszthatatlan a szovjet külpolitikai gondolkodásmódtól, amelyet Nyugaton nem mindig értékelnek kellőképpen. Másrészt a jelenség integráns része annak a szovjet belső, radikális reformfolyamatnak — szorosan ösz- szefügg vele —, amelynek az a célja, hogy a Szovjetunió társadalmát komplex értelemben modernizálja a XXI. század követelményeinek megfelelően. Mindezek következtében a glasznoszty egyszerre belső szovjet és külső nemzetközi vonatkozású tevékenység is, mivel elválaszthatatlan a nemzetközi viszonyok mozgásának reális megítélésétől. Abban majd mindenki egyetértett, hogy a kelet—nyugati kapcsolatokban igen fontos szerepe van a bizalomnak, a megfelelő légkörnek, ez pedig szorosan ösz- szefügg a különböző médiák információs, befolyásoló szerepével. Tehát ebben a vonatkozásban is mind a Nyugatnak, mind a Keletnek megvan a maga szerepe, helye és felelőssége. A nyugati résztvevők visszatérően — esetenként éles megfogalmazásban — vetették fel a sajtó függetlenségének problémáját. Hangoztatták azt a nézetüket, hogy mindaddig nem lehet igazán glasznosztyról beszélni, ameddig a szocialista országok sajtója közvetlen pártirányítás alatt áll, és ezért nem tekinthető függetlennek. Ezzel kapcsolatban a magyar és más szocialista országbeli résztvevők is kifejezésre juttatták azt a véleményüket, hogy abszolút értelemben vett független sajtó sehol a világon nincs, tekintve, hogy minden egyes sajtóorgánum valamilyen politikai párttól, mozgalomtól vagy csak egyszerűen a tulajdonostól függ. Az természetesen más kérdés, hogy ezen a függőségen belül a sajtónak milyen a valóságos mozgástere. E tekintetben nyilvánvaló, hogy a szocialista sajtónak növelnie kell a mozgásterét, az információközlés szabadságát és az információkhoz való hozzájutás feltételeit. Nem egyszerűen arról van szó, amit néhány nyugati újságíró hangoztatott, hogy akkor lesz jó a szocialista sajtó, ha a „rosszat” megírja. 100
