Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kádár Béla: A külgazdaságorientált struktúrapolitika és szakosodás külpolitikai és gazdaságdiplomáciai összefüggései
bilaterális szintje elsősorban az egyes viszonylatokban kialakult sajátos együttműködési feltételek alakításában vagy az ezekből fakadó igazodási követelmények felmérésében és programszerű megfogalmazásában érhet el eredményeket. A viszonylatirányítás nemzetgazdasági szintje az egyes viszonylatokkal bilaterális síkon folytatott és folytatható együttműködés feltételei, követelményei, racionális cselekvési programjai alapján alakítja ki a viszonylati súlyképzés időszakonként változó irányait és arányait. — A viszonylati politika nemzetgazdasági szintű feladatairól a kiindulópontok függvényében eltérő válaszokat kaphatunk. Ha a magyar gazdaság általános teljesítőképességéből, már kialakult termelési struktúráiból indulunk ki, akkor a viszonylatirányítás alapvető feladata a jelenlegi termelési struktúrák érdekképviselete, a működésükhöz szükséges piacok és importforrások megszerzése, az ebből adódó piaci orientáció fenntartása. A status quo szemléletű viszonylatirányítási szerepfelfogással szemben a dinamikus, a változásokhoz igazodó viszonylatirányítás az egyes partnerországok jövőbeni fontossági hierarchiája, együttműködési feltételei, kereslete alapján formálja aktivista jelleggel a magyar gazdasági növekedés cél- és eszközrendszerét, szervezeti kereteit, a nemzetközi együttműködési kapacitások térbeni megoszlását. E két megközelítés idősávjai ütköznek. Rövidtávon a status quo szemlélet, a termeléspolitikai kiindulópont, közép- és hosszútávon a dinamikus folyamatszabályozás jellegzetességei a meghatározók. d) Egyensúlyi oldalról jelent kihívást a növekedési és viszonylati irányítás számára a különféle külkereskedelmi, technológiai, pénzügyi áramlások földrajzi egyenetlenségéből fakadó nagyszámú feszültség. A kereskedelmi kapcsolatokon belül hosszabbtávú, struktúrális természetű és kritikus mértékű magyar egyensúlyhiány alakult ki a nyugat-német és a brazil viszonylatban. Az egyensúlyhiány érdemi csökkentése e két viszonylatban alapvetően javíthatja a magyar gazdaság külső egyensúlyi viszonyait.Az egyensúlyi helyzet javítása ebben az összefüggésben a viszonylatirányítási teljesítményektől függ. Hasonló diszharmonikus mozgások láthatók a külkereskedelmi, illetve a pénzügyi és technológiai mozgások között. Az elmúlt években az eladósodás Japánnal szemben nőtt a legnagyobb mértékben. Japán marginális szerepe a magyar külkereskedelemben eleve nem teszi lehetővé a külkereskedelmi és pénzügyi áramlások kölcsönösen támogató hatásának kiaknázását szélesebb sávon. A technológiai áramlásokban a magyar gazdaság műszakilag legkorszerűbb és gazdaságilag legteljesítőképesebb szektorai exportőrként a szovjet piacra orientálódnak, technológiai bázisuk viszont nyugat-európai. A technológiai fizetési mérlegben kialakult magyar passzívum exporttámogató hatása így eleve behatárolt. 92