Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kollár Nóra: A Szovjetunió Amerika-politikája a 80-as években
a közvélemény támogatásának megszerzésére irányuló törekvések, a nyilvánosság, a nemzetközi közvélemény mozgósítása, a háború ellenes politikai erők, tömegmozgalmak összefogása stb. Űj eszköz a tárgyalópartner korábbi álláspontjának fokozatos elfogadása és a taktikai rugalmasság, kompromisszumkészség, természetesen meghatározott koncepcionális alapelvek betartásával. A szovjet—amerikai viszony átalakulásához jelentősen hozzájárulhat a formálódó szovjet Európa-politika. Gorbacsov egyik beszédében (Külügyminisztérium, 1986 május) kijelentette: „a Szovjetunió nem az Egyesült Államokhoz való viszonyának prizmáján keresztül tekinti Európát”. Az európai — főleg a szocialista — országokkal folytatott gazdasági és egyéb együttműködésnek, amelybe a Szovjetunió is be kíván kapcsolódni, az új szovjet külpolitikai koncepció kiegyensúlyozó, a katonai elem súlyát csökkentő szerepet szán. Erre utalnak a Szovjetunió több nyugat-európai ország felé tett kezdeményezései. Ehhez azonban meg kell oldani az európai biztonság bonyolult kérdéseit, amelyek szorosan kötődnek a szovjet—amerikai viszonyhoz. Nyugat-Európában sokan úgy vélik, a szovjet— amerikai rakétaegyezmény egyetlen vesztese ez a térség, illetve a térség biztonsága. Nem egyszerű a helyzet a hagyományos fegyverek kérdésében sem, bár a bécsi utótalálkozó döntései remélhetőleg utat nyitnak az európai biztonság problémáinak megoldása felé, növelve az érintett országok biztonságérzetét. A szovjet—amerikai viszony fontos részét képező regionális konfliktusok megítélésében eléggé távol állnak egymástól az álláspontok. A Szovjetunió hajlandó a közös cselekvésre annál is inkább, mert a perifériáján, vagy ahhoz közel eső válsággócok felszámolását bel- és külpolitikai céljai megvalósítása szempontjából egyaránt fontosnak tartja. Erre utalnak az afgán rendezés érdekében tett jelentős erőfeszítései is. A regionális konfliktusok azzal a veszéllyel is fenyegetnek, hogy kiterjedésük fegyverkezési versenyt válthat ki a hagyományos fegyverzetek terén. Az új szovjet külpolitikai törekvések sikerét alapvetően két tényező befolyásolja: a belső átalakítási folyamatok eredményei és a partnerek — ezen belül az egyik legfontosabb, az Egyesült Államok — viselkedése. Mivel a két alapvető tényezőt illetően a probléma nyitott, hosz- szabb időre van szükség ahhoz, hogy beérjenek a szovjet törekvések. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a nemzetközi helyzet — s ezen belül a szovjet—amerikai kapcsolatok — pozitív irányú alakításához szovjet részről nem hiányzilc sem a koncepció, sem a szándék, sem a politikai akarat. 51
