Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Kollár Nóra: A Szovjetunió Amerika-politikája a 80-as években
kultúra területén; csúcstalálkozókra kerül sor; s olyan kérdésekről vitáznak (haderőcsökkentés, leszerelés, ellenőrzés stb.), amelyekkel kapcsolatban korábban csak kölcsönös vádaskodás vagy kategorikus elutasítás létezett. A szovjet—amerikai kapcsolatok jelenlegi sajátosságait Gorbacsov így jellemezte: „Mi történt hát, talán „megtört a jég”, és kapcsolataink valamilyen nyugodtabb és konstruktívabb szakaszba érkeztek? Szeretnénk, ha ez folytatódnék. De ha azt állítanánk, hogy valamiféle számottevő eredmények születtek, vétenénk az igazság ellen. Ha gondoskodni akarunk a szovjet—amerikai kapcsolatok tényleges javulásáról, becsületesen kell megítélnünk ezek állapotát. Ha vannak is kedvező irányú változások, azok rendkívül lassúak, a korábbi tarthatatlan szemlélet minduntalan felülkerekedik a szovjet—amerikai kapcsolatok megújításának létszükségletén.”1 A bilaterális viszony reális és becsületes értékelése feltételezi a múlt ismeretét. Ez a közvetlen múlt — a 70-es évek közepétől az 1985-tel kezdődő fordulatig — politikai és tudományos-elemzését jelenti. Az elemzés során szovjet részről tovább kell lépni annál a megállapításnál, hogy a jelzett időszakban történtekért kizárólag az amerikaiak a felelősek. Egy ilyen elemzés reális kiindulópontja kétségkívül az a tény lehet, „. . .hogy 1975 után, a helsinki konferenciát követően, a remélt fellendülés helyett fokozatos elhidegülés ment végbe a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyában és ennek következtében a Kelet és a Nyugat között. A döntő ok abban jelölhető meg, hogy a politikai enyhülést nem támasztották alá katonai területen, sőt az újabb, minden kirábbinál nagyobb méretű fegyverkezési hullám, a nukleáris ütőerő rohamos növekedése, területi és mennyiségi eszkalációja megrendítette az enyhülés alapjait.”2 A választ tehát arra a kérdésre keressük, milyen folyamatok (elképzelések és törekvések) motiválták ebben a helyzetben a két nagyhatalom — jelen cikkünkben elsősorban a Szovjetunió — politikáját és ténykedését. Szovjet részről újabban erre határozott törekvések figyelhetők meg. A kapcsolatok jelenlegi állapotának reális megítélése szorosan összefügg e viszony megújífásának létszükségletével. Ennek alapja — Gorbacsov szavaival — a realitásérzék és az érdekek egyensúlya. Ezek a felismerések már az új gondolkodás jegyében születtek, ami elválaszthatatlan az 1985-ös fordulattól, s hosszú távú eredményei között remélhetőleg a szovjet—amerikai viszony fokozatos, pozitív irányú átalakulása is szerepelni fog. A kapcsolatok megújítása létérdek, felfogható azonban objektív kényszernek is, amit a fokozódó interdependencia is erősít, hiszen a szovjet—amerikai viszonytól nem kis mértékben függ a világ sorsa. A reál37