Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Demus László: A magyar külpolitika hozzájárulása az európai biztonság és együttműködés folyamatához
rálása jelentős eredményekhez vezetett. Mindenekelőtt olyan erkölcsi, politikai tőkéhez juttatott bennünket, amely híven kifejezi a magyar fejlődés, belső sajátosságait az államközi kapcsolatok külső rendszerében. A záróokmány szövegének kidolgozása idején például lehetővé és természetessé tette, hogy a magyar diplomácia — a szocialista szövetségesekkel egyeztetve — mindenekelőtt arra törekedhessen, hogy az európai országok jövendő együttműködésének alapszabálya rögzítse és tükrözze az európai politikai és társadalmi realitásokat, a területiéföldrajzi status quót, hogy az együttműködés alapelvei kiegyensúlyozottak legyenek, hogy az együttműködés módozatai végül majd egy európai kollektív biztonsági rendszer létrejöttéhez vezessenek. Ma már könnyű mindezt felsorolni. Akkor azonban a tárgyalások bonyolult és sokszor éles ideológiai, politikai harc, az Európa keleti és nyugati fele közötti mélyen gyökeresedett bizalmatlanság körülményei között zajlottak. A záróokmány szövegének megfogalmazása közben élesen jelentkeztek az osztálymegközelítések, az egyes országok fellépésében döntő volt az ideológiai, politikai hovatartozás. Az egyes országok sajátos törekvései e szakaszban még nemigen juthattak érvényre. Mégis kialakulhatott egy sajátos megoldási módszer az érdekek egyeztetésére. A semleges tőkés országok és az el nem kötelezett kis európai országok csoportot alkottak, hogy a politikai és az ideológiai választóvonalak felett átnyúlva, megpróbálják kitapintani a lehetséges kölcsönös engedmények határait, és ennek megfelelően megkeresni a mindenkit kielégítő kompromisszumos megoldásokat. Ez a tárgyalási metodika azóta is sikeresen szolgálja minden részt vevő állam alapvető érdekeit. Ez a módszer azonban nem szünteti meg az ideológiai és politikai küzdelmet, az egyes országoknak és országcsoportoknak a záróokmányban megfogalmazott együttműködési elvekhez, területekhez fűződő sajátos érdekeit. A nyugati propaganda, de a nyugati országok képviselői közül is sokan a záróokmányban megtestesülő kompromisszumokat úgy igyekeztek beállítani és magyarázni, mintha az európai status quo, a határok sérthetetlensége, a területi integritás és szuverenitás tiszteletben tartása vagy a beavatkozás tilalma csupán a Szovjetunió és a szocialista országok egyoldalú előnye, illetve kötelezettsége lenne, és a Nyugatnak nem lennének ugyanilyen előnyeik és kötelezettségeik velük szemben. Az emberi jogok témakörét és a humanitárius kapcsolatokat így próbálták sajátosan értelmezni és kisajátítani, s az együttműködési lehetőségekből beavatkozási és befolyásolási lehetőségeket kovácsolni. Ez a magatartás sokat változott napjainkig, de még mindig fellelhető a helsinki folyamat jelenében. A fentiekre való tekintettel hazánk képviselői mindig is elsőrendű 35
