Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Dunay Pál: Marek Thee: A haditechnika, a katonai stratégiák és a fegyverkezési verseny

dított erre a célra, s ez az összeg 1984-ben hétszáz millióra, 1985- ben pedig másfél milliárdra emel­kedett. A jelenlegi program a ter­vek szerint az ezredfordulón túl is folyik majd. A jelek azt mutatják, hogy a megfelelő technika teljes mértékben most sem áll rendelke­zésre, de a nagyobb teljesítményű számítógépek és az irányított ener­giával kapcsolatos kutatások — a túlnyomóan szkeptikus vélemények ellenére — a korábbiaknál valami­vel több sikert ígérnek. Ebben az esetben olyan katonai kutatási és fejlesztési programról van szó, amely előreláthatólag több mint fél évszázadot fog át, anélkül, hogy végső kifejlődése már belátható lenne. Nagyon gyakran több tudo­mány területén van szükség sike­rek elérésére ahhoz, hogy a kis eredmények döntő, forradalmi vál­tozást hozzanak a haditechnikában. Az atombomba magában is hatal­mas lépést jelentett, a döntő fordu­lathoz azonban még szükség volt a nagy hatósugarú bombázóknál megbízhatóbb hordozóeszközre, a rakétára is, mert csak ez eredmé­nyezte a megbízható célbajuttatást. Marek Thee igen szellemesen foglalja össze a fegyverzet-fejlesz­tési ciklusokkal kapcsolatos meg­állapításait. „Ha egyszer nekilát­nak és sor kerül a kezdeti beruhá­zásokra, akkor a kutatási és fej­lesztési programok önálló életre kelnek. Szünet nélkül folynak, te­kintet nélkül a külső politikai kör­nyezet változására, legyen szó akár a kormányzat, akár a fegyverzet- ellenőrzési tárgyalások mozgásá­ról.” (110. 1.) A program időtarta­mával kapcsolatban még két továb­bi körülményre érdemes rávilágí­tani. Mivel a fegyverek telepítésé­re csak átlagosan mintegy 15 évvel a kutatás megkezdését követően kerül sor, a kutatással kapcsolatos döntést akkor hozzák meg, amikor még nem ismert a rendszerbe állí­táskor érvényes katonai doktrína, továbbá az ellenfél akkori fegyver­zete, katonai lehetőségei. Az előbbiekhez hasonlóan fontos az, hogy kik hajtják előre a fegy­verkezési versenyt. A kérdésre Marek Thee meglehetősen diffe­renciált választ ad, hiszen csak a legegyszerűbb feleletben lehet az államokat felelőssé tenni e vetélke­désért. Az országok között köztu­dottan jelentősek a különbségek; kisebbek és nagyobbak, békeszere­tők és agresszívek egyaránt szerep­lői a nemzetközi életnek, a vezető atomhatalmak felelőssége pedig ki­emelkedő. Ha azonban Marek Thee következetesen folytatja gondolat- menetét, amely szerint a verseny központi színtere a haditechnika, akkor a döntő kérdés a minőségi fegyverkezésben játszott szerep. A rendelkezésre álló információk alapján ebben egyértelmű az Egye­sült Államok döntő felelőssége. Két pontosításra mégis szükség van. Egyrészt a Szovjetunió a minőséget gyakran mennyiséggel próbálja meg helyettesíteni, másrészt egy ízben a minőség terén is magához ragadta a kezdeményezést, amikor 1957. augusztusában elsőként haj­tott végre kísérletet interkontinen­tális ballisztikus rakétával, majd októberben föld körüli pályára ál­lította az első mesterséges holdat. Ezek a fejlemények minden kétsé­get kizáróan gyorsították a ver­senyt. Az Egyesült Államok kato­nai és politikai vezetésében kiala­kult az a pszichózis, hogy a raké­tatechnika terén maradt el a Szov­jetuniótól. Marek Thee szerint ez a magyarázata a kiterjedt amerikai ballisztikus rakéta- és műhold programoknak, sőt szerinte hosz- szabb távon az olyan fegyverfej- lesztéseknek is, mint a különböző 156

Next

/
Oldalképek
Tartalom