Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Südy Zoltán: Törekvések a gazdasági együttműködés intézményesítésére a csendes-óceáni térségben
és javak szabad áradata, a sajátosságok, különbségek tiszteletben tartása, a kölcsönös Tüggősség és megértés erősítése, a kifelé való nyitottság), de — elődjétől eltérően — utalt a téma politikai, és katonai aspektusaira is. A csendes-óceáni „közösség” gondolatával kapcsolatos amerikai magatartást hosszú ideig meghatározta az a tény, hogy az Egyesült Államok katonai értelemben abszolút erőfölényt élvezett a Csendes-óceánon. A vietnami háború befejezését követően, majd a szovjet haditengerészet fejlődésének hatására veszélyérzete megnőtt, új eszközöket kezdett keresni befolyásának megőrzésére. Ehhez jött kapóra a csendes-óceáni „közösség” gondolata. Bár Nixon, a későbbi amerikai elnök már egy 1967-es cikkében aktívabb amerikai részvételt sürgetett az ázsiai regionalizmus kialakításában, majd 1981-ben C. Vance, volt külügyminiszter is úgy foglalt állást, hogy „az összes csendes-óceáni ország közötti koordináció és kommunikáció jó eszközére van szükség”30, mégis a csendes-óceáni térség komplex, átfogó vizsgálata, egy „új csendes-óceáni stratégia” kidolgozása a Reagan-kor- mányzat feladata lett. 1982 augusztusában az új külügyminiszter, Shultz utasította a külügyminisztérium tervezőit, hogy készítsenek jelentést a csendes-óceáni medencében követendő stratégiáról.31 Az első következtetéseket — és a megnövekedett amerikai érdeklődést — tükrözte a World Affairs Council előtt 1983. március 5-én elmondott Shultz-beszéd. Ebben ugyan elsőként a globális nézőpont fontosságát emelte ki, de elismerte, hogy az országok közötti jelentős különbségek ellenére nyilvánvalóan erősödik az érdekközösség a csendes-óceáni térségben. A gazdasági szempontok mellett a politikai szabadság kiterjesztésének jelentőségéről beszélt. Megállapította, hogy az Egyesült Államoknak „létfontosságú” érdekei fűződnek a térséghez, ahol „sajátos” és „fontos” szerepet kell játszania. A beszéd a hagyományos amerikai külpolitika folytatását jelentette ugyan, de a megváltozott hangsúlyokra sokan felfigyeltek, különösen Nyugat-Európában, ahol aggodalmak támadtak az amerikai külpolitika földrajzi prioritásainak esetleges megváltoztatásával kapcsolatban. Shultz szavai egyúttal világossá tették, hogy a csendes-óceáni együttműködés kérdéseit alapvetően politikai-stratégiai szempontok alapján vizsgálják. A japán és az amerikai érdekek miatt — feltehetően — egyre nagyobb nyomás nehezedett az ASEAN-országokra. Míg a csendes-óceáni együttműködésre vonatkozó korábbi javaslatokat hivatalosan elutasították (bár a PECC-ben való részvétel az óvatos érdeklődés kétségtelen jele), addig 1984-re taktikájuk megváltoztatására kényszerültek. Nem magát a csendes-óceáni regionális együttműködés szükségességét kérdőjelezték meg, hanem azt igyekeztek biztosítani, hogy az ASEAN meghatározó 110
