Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARORSZÁG A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKBAN - Deák Péter: A katonapolitikai helyzet alakulása a második világháború után-Magyarország szerepe a Varsói Szerződés védelmi rendszerében
jelentkezett, és a katonai erő esetenkénti konkrét alkalmazásával járt. Sz a nemzetközi viszonyokban az előzőekhez hasonló destabilizációt, új hidegháborús viszonyokat teremtett. Az amerikai stratégiai gondolkodás új elemét képezi a nyolcvanas években az SDI, a „Hadászati Védelmi Kezdeményezés”. A valóságban azonban ennek a széles körű programnak egyelőre kevés a katonai jelentősége. Az SDI célkitűzései röviden így összegezhetők: politikai: a szocialista országok stabilitásának gyengítése; katonai: az erőfölény egyik komponensének létrehozása; gazdasági: a katonai-ipari komplexum, elsősorban a haditechnikai K-j-F intézményrendszer extraprofitjának biztosítása; technikai: a csúcstechnológia terén jelentkező telítettség mögötti vákuum kitöltése. A célokról szólva ehhez még hozzáfűzhetjük, hogy 2015-re tervezett esetleges megvalósítása esetén az SDI lényegében a büntetlen első csapás lehetőségét biztosítaná „ernyőjével” az Egyesült Államok (és nem szövetségesei) számára. Az Egyesült Államokban a gyakorlati kül- és katonapolitika rangjára emelkedett doktrína megalapozásaként, eredményeként és következményeként mintegy 15 évig tartó intenzív támadó stratégiai fegyverzetfejlesztési programot valósítanak meg, párhuzamosan az SDI-val. Ez kiterjed a hadászati triád valamennyi elemére, ezt fantázianevekkel fémjelzi a TRIDENT-OHIO; az MX; a Midgetman; a B-l bombázó, az AWACS-rend- szer és társai. Ez a fejlesztés 1995-ig mintegy 5000 milliárd dollárt emészt fel. Ilyen széles skálájú, ütemű, költségű, és agresszív jellegű fegyverkezés a történelemben még soha nem volt, arányaiban még a náci Németország „vaj helyett ágyút” időszakának költségeit is felülmúlja. A világ egyéb térségeiben a katonai beavatkozás igazolására szolgál az amerikai katonai doktrína új eleme, az alacsony intenzitású konfliktus. Ezt alkalmazzák az eddigi úgynevezett „félháború” helyett. Ennek lényege, hogy a kül- és katonapolitika hegemóniáját, jelenlétét úgy kívánják elérni, hogy közben elkerüljék a világméretű, de legalábbis a koalíciókat érintő összecsapás veszélyét rejtő katonai konfliktusokat. Ezekkel az intervenciókkal az Egyesült Államok bizonyítani óhajtja eltökéltségét bel- és külföldön, valamennyi világrendszerben egyaránt; törvényesíteni akarja fellépését az érdekeit veszélyeztető, „terrorizmusnak” minősíthető magatartás ellen; ilyen jellegű katonai akciókban fel tudja oldani az elnöki adminisztráció és a törvényhozás ellentéteit, katonailag állandó jelenlétet, mozgást tud igazolni; élezni tudja a helyzetet az esetleg szunnyadó vagy kompromisszumkereső válsággócokban; és — ami rendkívül fontos — nyomást gyakorolhat nem katonai eszközökkel 88
