Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARSÁG ÉS MAGYARORSZÁG-KÉP - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés
1944. szeptember elején I. Maniu és Horia Cosmovici, a „tévedésüket belátó” vasgárdisták főnöke politikailag egymásra találtak.2 Ennek alapján a vasgárdisták tömegesen léptek be a Nemzeti Parasztpártba, ahol azután nyomban hozzáláttak — a vezérkar tudtával és beleegyezésével — a rohamcsapatok megszervezéséhez. Ezekre a Maniu nevét viselő „önkéntes gárdák”-ra, amelyek jobbára nacionalista fiatalokból, légionáriusokból, volt rendőrségi felügyelőkből és Gestapo-ügynökökből álltak, hivatalosan is azt a feladatot bízták, hogy a front mögött tartsák fenn a rendet. Miután szeptember közepén Bukarestben egyházi szertartással egybekötött „hazafias ünnepségen” elbúcsúztatták őket, a gárdák elindultak Erdélybe, s elsőként Brassóba és Marosvásárhelyre vonultak be.3 A por- tyázó gárdák útközben raboltak, fosztogattak és gyújtogattak. Asszonyokat és lányokat becstelenítettek meg, egész családokat irtottak ki. Csecsemőket és terhes anyákat hánytak szuronyra, bárddal fejezték le a férfiakat, máskor meg fejszével csapták le a farönkre fektetett magyarok fejét. Működésük fő színtere Csík, Háromszék és Maros-Torda megye volt, de eljutottak — Kolozsváron át — egészen Nagykárolyig. A gárdisták vérszomjas tobzódását különösen Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Tenke, Gyanta, Szárazajta, Szentmihály, Egeres stb. települések magyarsága szenvedte meg.4 De szomorú sors várt azokra a magyarokra is, akik túlélték a „portyázásokat”. A Maniu-gárdák ugyanis tömegesen szedték össze az embereket, köztük kommunistákat, szocialistákat, demokratákat, öregeket és gyermekeket, s hajtották el őket az időközben felállított internáló táborokba. Kolozsvárott 5000 magyart tartóztattak le és internáltak.5 Maros-Torda megye községeiből 4000 magyar nemzetiségű lakost hurcoltak el.6 Az internáltak és elhurcoltak száma hamarosan megközelítette a 100 000 főt. Az internálótáborokba zárt magyarokat éheztették és rendszeresen verték, sőt még az orvosi ellátást is megtagadták tőlük.7 Az embertelen bánásmód, a kiállott szenvedések következtében az üldözöttek és elhurcoltak közül igen sokan elpusztultak. A Nemzeti Parasztpárt vezetője a gárdáknak eme „hazafias” cselekedeteiért a sajtóban mondott köszönetét.8 A második világháború alatt a fasiszta Antonescu-rezsim a magyar nemzetiségű hadköteles román állampolgárokat többnyire munkaszolgálatra kényszerítette, ahol az érintettek saját öltözetükben, a legrosszabb ellátás mellett a legnehezebb fizikai munkát végezték. így nem véletlen, hogy közülük sokan elpusztultak, nyomorékká vagy egész életükre súlyos beteggé váltak. Ez a rendszer azonban a háború után sem szűnt meg, hanem fennmaradt.9 A román rendőrség és csendőrség a felszabadító Vörös Hadsereg háta mögött ezrével gyűjtötte össze azokat a dél-erdélyi magyar férfiakat, akik a felszabadulás előtt a háborús és munkaszolgálat 184
