Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Pankovits József: A külpolitika szerepe az olasz politikai rendszerben (A politikai rendszer ellentmondásainak megjelenése a külpolitikában)
rehaladásával hasonló ütemben következzék be a tömbök túlhaladása, egészen felszámolásukig. Megmondtuk XIII. kongresszusunkon [1972-ben], és most megerősítjük, hogy »egy olyan külpolitika keretében, amely a külföldi beavatkozástól mentes autonómia védelmén s egyben azon az akaraton alapul, hogy biztosítsa Olaszország tevékeny hozzájárulását az enyhüléshez, a tömbök túlhaladásához..., még a NATO kérdése körüli nézet- eltéréseket és az ezzel összefüggő politikai és katonai problémákat is lehet dinamikusan s nem a hidegháború statikus fogalmai szerint nézni«.”6 A nemzetközi helyzet változásával együtt az OKP kialakította új álláspontjait a NATO-ról, az EK-ról, általában az európai integrációról és más kérdésekről. Szorosabbra fűzte kapcsolatait az európai szociáldemokrata pártokkal. Nemzetközi politikája új vonásainak kiteljesedésével egyidejűleg a nemzetközi kommunista mozgalomban képviselt, már korábbról meglévő önálló álláspontját újólag megerősítette, és megkezdte a Kínai KP-val való kapcsolatainak normalizálását. Meggyőződésünk, hogy a vezető olasz politikai pártoknak, az olasz kormánynak az enyhülési politika visszatérítésére tett egyes kezdeményezései egybeestek az olasz szavazók általános béketörekvésével és „enyhüléséhségével”. Ezt a politikát sürgette és több gyakorlati, dinamikus lépéssel támasztotta alá az OKP, időnként a kereszténydemokrácia és a kormányzat is. Például Bettino Craxi, aki 1983 óta miniszterelnök, találkozott Mihail Gorbacsovval, 1984-ben Budapesten, 1985-ben Berlinben, és 1986-ban Varsóban tárgyalt. Nevéhez fűződik a legújabb kori olasz politikatörténet egyik legkülönösebb epizódja. 1986 tavaszán az olasz—amerikai kapcsolatok történetében példátlan feszültség keletkezett az Achille Lauro-ügy kapcsán.7 A sigonellai incidens tanulságai, majd Tripoli és Benghazi amerikai bombázása új állásfoglalásokra késztették az OKP-t. A bombázások módszerét és alkalmazását Líbia ellen Alessandro Natta főtitkár a NATO elvei és' céljai megsértésének minősítette,8 majd cataniai beszédében arról szólt, hogy a fenti események kapcsán újra kell tárgyalni a NATO és a tagországok közötti kapcsolatok kérdését.9 Ez egyenértékű az európai területeken lévő amerikai katonai támaszpontok használatára vonatkozó új szabályok követelésével, ami az OKP NATO-val kapcsolatos álláspontjának bizonyos fejlődését jelzi. (Hasonló álláspontok a SPD-ben is körvonalazódnak.) Az OKP ezzel a kezdeményezésével lépéselőnybe jutott a DC-vel és más politikai erőkkel szemben. Ez is magyarázza azt, hogy a kérdéses időszakban Craxi miniszterelnök fokozta a baloldallal való párbeszédet, mert a DC-nek a miniszterelnöki poszt visszaszerzésére irányuló megmegújuló rohamaival szemben csak a baloldalnak tetsző bel- és külpoliti65
