Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Bányász Rezső: Ronald Reagan politikai arcképéhez
Mindezzel nem akarjuk csökkenteni a Géniben elért megállapodások jelentőségét. Joggal mondhatjuk, hogy Genf végső egyenlege pozitív. Igazságtalanság volna elhallgatni azt is, hogy a találkozó során az amerikai fél álláspontjában megjelentek a realizmus bizonyos elemei, s ez hozzájárult több kérdés megoldásához. . . A Géniben elért hasznos megállapodások jelentősége azonban a belőlük fakadó tettektől függ. A Szovjetunió teljes határozottsággal és az Egyesült Államokkal folytatandó becsületes együttműködés szándékával a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, a nemzetközi helyzet általános javítására fog törekedni. Számítunk rá, hogy ugyanilyen magatartást tanúsít majd az Egyesült Államok is. Ebben az esetben a Genfben végzett munka meghozza gyümölcseit...” Sajnos a1 genfi remények az azóta eltelt időben csak igen kis mértékben váltak valóra, amerikai részről jobbára a korábban is észlelt tendenciák érvényesültek — mindenekelőtt a katonapolitikában, a fegyverkezésben. Két nyugállományú amerikai tengernagy összefoglaló jelentést készített a mai militarizmusról. Érdemes idézni e jelentés fő következtetéseit: „A militarizmus fokozódik az Egyesült Államokban, döntő befolyást gyakorol a külpolitikára, és növekvő mértékben befolyásolja a belpolitikát .. . Az amerikaiak — úgy tűnik — mindjobban lelkesednek a fegyverekért, és sok amerikai a katonai akciókat hazafias tetteknek tekinti. Az elmúlt években tanúi lehettünk a militarizmus dicsőítésének, ami eltorzítja kül- és belpolitikánkat, és a jövőt illetően komoly aggodalmakat vált ki. Óriási összegeket költünk fegyverkezési programokra. Idővel a források szétforgácsolása a szociális programok kárára megy, és az amerikai értékeket rombolja.”11 Tulajdonképpen ugyanezt a érvelést támasztotta alá Caspar Weinberger, az Egyesült Álla,mok hadügyminisztere egy tanulmányában: „A Rea- gan-kormányzat 1981-ben azzal az elhatározással lépett hivatalba, hogy helyreállítja az Egyesült Államok katonai erejét. Nos, az elmúlt négy esztendő eredményei megelégedéssel tölthetnek el bennünket. A Reagan-fé- le védelmi program a kívánt hatást gyakorolja a Szovjetunióra. . .” Ezt követően áttekintette a korábbi amerikai adminisztrációk stratégiai koncepcióit, majd leszögezte, hogy a Reagan-kormányzat által elkezdett s a hátralévő években is következetesen folytatni kívánt katonapolitika a hatásos elrettentés stratégiájának alátámasztására irányul. A hatalmas haderő-építési programok — Weinbergen megítélése szerint — máris azt eredményezték, hogy „az amerikai katonai erők ütőképesebbek, felkészültebbek, képzettebbek, jobban felszereltek lettek, s rendeltetésüknek jobban eleget tudnak ennélfogva tenni, mint bármely korábbi, békés időszak36
