Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Bányász Rezső: Ronald Reagan politikai arcképéhez
funkció mindenesetre jó lehetőséget nyújtott Bushnak arra, hogy közelebbről megismerje a „politikacsinálókat”, a „királyválasztókat”. Nixon bukása után Ford elnök az Egyesült Államok pekingi összekötő hivatalának vezetőiévé nevezte ki (ekkor még nem léteztek teljes jogú diplomáciai kapcsolatok a két állam között). Alig egy esztendő múlva George B'ush újabb, még bizalmasabb beosztást kapott: a CIA vezetője lett. 1977- ben, immár az elnökség elnyerésének gondolatával foglalkozva, mondott le állásáról. Nem kétséges, hogy csak azért vállalta Reagan mellett az aí- elnök szerepét, mert abban reménykedett — reménykedik —, hogy előbb- utóbb ő lesz az elnök. De úgy is fogalmazhatjuk, hogy azok a texasi és keleti parti tőkés körök, akiknek a zászlajára George Bush neve volt írva, azért vállalták Reagan támogatását az 1980. novemberi választásokon, mert Busht maga mellé vette alelnöknek. A folytatás már ismert, 1980. november 4-én a Reagan—Bush kettőst kisebb földcsuszamláshoz hasonlítható választási eredménnyel választották meg az Egyesült Államok élére (bár a szavazásra jogosultak közül csak 52,9 százalék tartotta érdemesnek élni állampolgári jogával. . .) Reagan a Fehér Házban: Amerika újra uralni akarja a világot Azok számára, akik netán még nem tudták v«lna, hogy milyen politika megvalósítására szövetkeztek a kaliforniai újkonzervatívok, Reagan meglehetősen nyílt válaszokat adott már az elnökválasztási kampány során tartott beszédeiben. Ezek közül a legnagyobb figyelmet talán a chiagói Külkapcsolatok Tanácsában tartott előadása váltotta ki, amelyben az elnökjelölt összefoglalóan ismertette bel- és külpolitikai helyzetértékelését és elképzeléseit. Drámai hangon, a lehető legsötétebb színekkel festette le az amerikai nemzet állapotát. Az Egyesült Államokban — mondotta — „az infláció rátája és a kamatlábak talán magasabbak, mint történelmünkben azelőtt bármikor. A termelékenység növekedési rátája, amely valamikor ipari hatalmunk alapja volt, jelenleg a felénél is kevesebb, mint a legtöbb olyan országban, amely a világpiacokon versenyben áll velünk.” De — folytatta Reagan —, a belső bajok még valósággal eltörpülnek a külsők mögött. Az állítólagos alapprobléma, hogy „fő ellenfelünk, a Szovjetunió, gyakorlatilag a katonai erő mindegyik kategóriájában felülmúlt bennünket”. Carter elnök és az őt megelőző adminisztrációk elhanyagolták a katonai erők fejlesztését. A vietnami vereséget túlreagálva megengedték, hogy Amerika a második helyre csússzon vissza, megalázzák a világ különböző tájain. Ezek az adminisztrációk súlyosan tévedtek, amikor haj27
