Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Lukács Albin: Beszélgetés Wolf Graf Baudissin professzorral
sok minden mást meg akar duplázni, akkor a Szovjetuniónak érdekeltnek kell lennie abban, hogy valamilyen fegyverzetkorlátozási megállapodásra sor kerüljön. Az Egyesült Államok — még ha némiképpen más helyzetben is, de — ugyancsak érdekelt ebben. Ezen túlmenően mindkettőjüknek azon a véleményen kell lenniük, hogy békésebb kapcsolatokat lehet vagy kell kialakítaniuk. Tehát racionálisan nézve minden amellett szól, hogy — még ha bizonyos kerülő utakon is — a következő években el kell jutnunk egy ésszerűbb és megértőbb politikához és ezzel együtt a fegyverkezési irányítás területén egy erőteljesebb együttműködéshez. ön 1969-ben létrehozta a hamburgi egyetemen működő Biztonságpolitikai és Békekutató Intézetet, amelynek első igazgatója lett. Kérem, beszéljen erről az időszakról! A hamburgi egyetemen működő intézetet én alapítottam, ahol az első lépéseket ,a Volkswagen-alapítvány segítségével tehettem meg. Először az a gondolat vezetett, hogy a NATO-ban amerikai kollégáim jobb helyzetben voltak, mint én. Nekik mindig is voltak tudományos tanácsadóik, illetve tudományos elméleteik. Az volt a célom, hogy a nyugatnémet béke- és konfliktuskutatásban meglévő hézagot kitöltsem. Az egyetemen olyan kutatási irányt próbáltam elindítani, amely megfelelő elemző módszerekkel aktuális biztonságpolitikai problémákkal és azok magyarázatával foglalkozik. A béke- és konfliktuskutatás csak multidiszciplinárisan folyhat. Társadalom- és természettudósok dolgoznak azon, hogy megállapítsák a konfliktusfolyamatok kiváltó okait, lefolyását, eredményeit, és ezáltal következtetéseket vonjanak le, javaslatokat tegyenek, stratégiai modelleket alakítsanak ki. Ezek során arra keresik a választ, hogyan lehet a konfliktusokat racionálisan láttatni, illetve hogyan lehet őket lehetőleg erőszakmentesen megoldani. Célom az volt, hogy a biztonságpolitika, azaz a biztonságpartneri viszony területén — ahol a súlypont a kooperatív fegyverkezésirányításon volt — előrelépjünk. Az én időmben az intézet kis létszámmal működött, ennyiben mindig korlátozottak voltak a lehetőségeink. Professzor úr! Létezik a „Katonák a békéért” mozgalom. Lehet-e ezt egyáltalán mozgalomnak nevezni? Terveznek-e a kelet-európai kollégáikkal együtt valamilyen akciót? Először is már egyáltalán nem érzem magam katonának, mert már rég levetettem az egyenruhát, tudós vagyok. Tudósként az a véleményem, hogy a béke- és konfliktuskutatásban csak nemzetközileg lehet dolgozni. A németek közül valószínűleg elsőként együttműködést építettem ki a két moszkvai, a varsói, a kelet-berlini intézetekkel. Ezt egyszerűen nélkülözhetetlennek tartom. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a tanácskozásokon találkozzunk, véleményt cseréljünk és tanuljunk egymástól. Nem 152
