Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)

1987 / 1. szám - Lukács Albin: Beszélgetés Wolf Graf Baudissin professzorral

Professzor úr, ön 1951-ben lépett be a Blank-hivatalba (a mai Hadügyminisztérium elődjébe). Bizonyára egyértelmű elképzelései vol- tag arról, milyennek kell lennie az új fegyveres erőnek. Megegyeztek-e elképzelései a CDU, illetve az SPD felfogásával, vagy netán másnak gondolta el a Bundeswehrt?

Az volt a szerencsém, hogy1 a Bundestag politikai pártjai — legalábbis az a kettő, amelyet ön említett — nagyon hosszú és alapos vita után (amely az akkori, ma úgy nevezném, Védelmi Bizottságban zajlott) egyre inkább elfogadták az általam javasolt koncepciót, és átültették a honvédelmi törvénybe, valamint más megfelelő törvényekbe.

EgyetérU-e velem abban, hogy a NATO-tagság és a Bundeswehr felállítása hosszú-hosszú időre megpecsételte Németország kettéosztott- ságát, és erre a megfelelő reagálás a Varsói Szerződés megalakítása volt?

A reagáláson lehet vitatkozni. Az mindenesetre olyan gyorsan történt, hogy biztosan nagyon jól előkészítették.

De hiszen a Varsói Szerződést hat évvel a NATO megalakítása után hozták létre!

Alapjában úgy vélem, hogy nem a NATO létrehozása, hanem de facto a Szövetségi Köztársaság NATO-ba való belépése vezetett a Varsói Szerződés megalakításához. Nem is tudom, vajon a hadsereg felállítása egyáltalában olyan döntő volt-e. Ügy vélem, hogy a megosztottság melletti döntés, az európai megosztottság elfogadása jóval korábbra nyúlik vissza. Ez először is annak a következménye volt, hogy a háború azzal zárult, hogy az egyik nagyhatalom, a korábbi szárazföldi hatalom, a Szovjetunió az Elba egyik oldalán, míg a tengeri hatalom, az Egyesült Államok annak másik partján állt. Ez volt a Hitler kiváltotta kiindulási helyzet, és ezzel kellett számot vetni.

Professzor úr, mi a különbség a Bundeswehr és a Reichswehr között? Ehhez a kérdéshez feltétlenül hozzátartozik az Innere Führung, a „belső vezetés”, ami az Ön személyétől elválaszthatatlan.

Én magam és mi, németek történelmünk egyik legmélyebb választóvonalát 1933-tól 1945-ig éltük át. Nemcsak a rendszer összeomlásáról és a totális háború teljes elvesztéséről van szó, hanem úgy vélem, mindaz veszendőbe ment, amit előzőleg természetes, tisztességes katonai erénynek tartottunk, amit ápoltunk és tiszteltünk. Mindezek nem nőttek fel ahhoz, hogy ellenálljanak a totalitárius rendszer csábításainak és fenyegetéseinek. Most olyan fegyveres erőket kellett felállítanunk, amelyek — első alkalommal ilyen egyértelműen — a háborút megelőzni segítenek. Nemcsak a mienkének, hanem a többi hadseregnek is ez volt a feladata. A háború megelőzése tehát immár nem nemzeti formában, hanem szöveí148