Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Csaba László: A KGST és a nyolcvanas évek kihívása II.
gazdaságot érintő rendelkezései egyáltalán nem valósultak meg; javaslatuk kedvezőbb árak és az ezeken túlmutató konkrét ösztönzők mielőbbi kimunkálására irányul.25 Az elmúlt időszakban új hangsúllyal vetődött fel a KGST-ben a fejlődő tagállamok gazdasági helyzetének és igényeinek a kérdése. Elméletileg a fejlettségi szintek fokozatos kiegyenlítése nem éppen új törekvés, de a gyakorlati hangsúlyváltás jele az, hogy a varsói ülésszakon külön tanácsülés összehívását javasolták, ami kizárólag e témakör megvitatását szolgálná. Bár az Európán kívüli tagországok főleg a Szovjetunióval kereskednek, a tanácsnak egyenrangú tagjai, s ezért e kérdés korántsem közömbös kelet-európai szempontból. E kevéssé fejlett országok felvételével a fejlettségi szintek különbsége és így kiegyenlítődésük igénye is új léptéket öltött. Gyakorlati szempontból éppen ezért nehéz lenne a KGST- beli együttműködési rendszer funkcionális elemeinek olyan gyökeres változására számítani, ami akár a pénzügyek, akár a kereskedelmi jog területén jelentősen megerősítené a teljesítményhiányt fegyelmező vonásokat, hacsak az 1979-ben román részről felvetett kétfázisú integráció gondolata nem lel szélesebb körű politikai támogatásra. Ez idő szerint tehát a KGST-együttműködés magját képező Szovjetunió valódi dilemmával kerül szembe. Egyfelől a KGST eddigi történetében szovjet részről még sosem támogatták térségen belüli kisebb tömörülések kialakítását célzó, már több összefüggésben és időszakban felvetett elképzeléseket. Másfelől a fejlettebb kelet-európai tagállamokkal szembeni új kereskedelempolitikai hangsúlyok egyértelműen a szovjet gazdaság belső helyzetéből és a XII. ötéves terv célkitűzéseiből adódnak, és ez közvetlen érdekeltséget alakított ki épp azon jogi és pénzügyi fegyelmező intézkedések és szabályok KGST-beli bevezettetésében, amelyeket a fejlődő tagállamok érdekeikből adódóan aligha fogadnának el. Ehhez képest kisebb jelentőségű, de azonnali problémát jelent, hogy elhúzódó gazdasági nehézségeikből adódóan Kuba és Vietnam segélyigénye mind erőteljesebb. Mint ismeretes, a szovjet fejlesztési elmélet hagyományos alaptétele az, hogy az elmaradottság leküzdése csak a fejlődő államok belső gazdasági szerkezetének és intézményeinek gyökeres átformálásával lehetséges. Ehhez képest bármifajta segély csak alárendelt, másodlagos jelentőségű. Ennek ellenére egyes hírmagyarázók26 azt az igényt támasztották a keleteurópai KGST-országokkal szemben, hogy segélyeiket ugyanolyan arányra növeljék a fejlődő tagországokkal folytatott külkereskedelmükben, mint amekkora az a Szovjetunió esetében. Ezzel a felvetéssel nehéz lenne egyetérteni. A méretbeli és politikai helyzetbeli különbségektől eltekintve a gazdasági helyzet is Kelet-Európa 133
