Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Csaba László: A KGST és a nyolcvanas évek kihívása II.
helyét az ágazaton belüli munkamegosztásnak, így a főbb ágazati arányok első nagyobb léptékű átrendeződésére legkorábban az 1991—1995-ös tervegyeztetés után kerülhet sor. Az energiapolitika kérdésében az 1984. évi csúcstalálkozón jóváhagyott gazdasági állásfoglalás volt az első olyan közös okirat, ami a fő hangsúlyt nem a nyerstermékek termelésének és kereskedelmének növelésére, hanem megtakarításukra helyezi. Ez összhangban áll a térség helyzetével, egyebek között azzal, hogy a térség valamennyi államában — a Szovjetuniót is beleértve4 — igencsak bőven van miből megtakarítani. E közösségi szinten, hozott helyes döntés gyakorlati jelentősége attól függ, hogy a nemzeti gazdaságpolitikák milyen következtetéseket vonnak le a beszerzési korlátok objektív voltából. A fő kérdés itt az, hogy a gyenge minőségű és ezért még a korábbinál is kétesebb gazdaságosságú barnaszénre és lignitre alapozott (esetleg a papíron nem, de a valóságban ugyanolyan drága atomerőművi) energiatermelés fokozását vagy pedig egy energiatakarékos, valóban intenzív és valóban új növekedési pályára való átállást választják-e fő csapásirányként. Az utóbbi lehetőség választása viszont roppant nehéz, mert az energiatakarékos fejlődési útra való átállás rendkívül költséges műszaki átalakítást igényel.5 A mezőgazdaság kérdésében a csúcsértekezlet határozata kiegyensúlyozottnak tekinthető. A KGST történetében ekkor fordult elő először, hogy a nettó behozatalra szoruló tagállamok elismerték: a térségen belüli hiányok olyan mérvűek, hogy az az agrárágazatnak a nyerstermékszállításokéval azonos kereskedelmi kezelését indokolja. A csúcsértekezlet ezt a mezőgazdasági beruházási hozzájárulások kilátásba helyezésén túlmenően kétoldalúan egyeztetendő pótlólagos ösztönző intézkedésekkel kívánta biztosítani. Ez a konkrét forma lenne hivatott a mezőgazdaság tényleges kiemelésének szavatolására, amit elvileg már a hosszú távú mezőgazdasági célprogram is tartalmazott. Az elmúlt évek gyakorlata mégis arra utal, hogy a nettó importőr országok vonakodnak e közös állásfoglalás érvényre juttatásától. Ezért fontos megérteni, hogy a nyerstermékszállítókhoz hasonlóan az agrárexportőrök sem a magasabb (kedvezményes) KGST-árakban érdekeltek, így a csúcsértekezlet nem is ezt ígérte meg számukra —: mint ezt néha felteszik.6 A mezőgazdasági termelők érdeke is a jobb naturális ellentételezéshez, vagyis a vásárlásaik keményítéséhez fűződik. A KGST-beli kétoldalúság sajátosságaiból adódóan csakis ez biztosíthatná, hogy a mezőgazdasági többletet a gyakorlatban is az energetikai többlettel azonos keménységűnek ismerjék el. Mivel ma már valamennyi nyerstermékexportőr (így a Szovjetunió mellett Lengyelország isv) csak beruházási hozzájárulás ellenében tartja szinten az igazán kemény cikkeinek a szállítását, indokolt a nettó agrárkivitel tekintetében is ha128
