Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
polgárháborús méreteket öltenek az apartheidellenes erők tiltakozó akciói és a rendszer erőszakszervezeteinek brutális megtorlásai. A fekete többség harcának támogatását az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a világ haladó erőinek, az afrikai államoknak, köztük a frontállamoknak a nyomása ellenére továbbra is elutasítja, és megakadályozza, hogy komoly gazdasági szankciókat léptessenek életbe a Dél-afrikai Köztársaság ellen. Nagy-Britannia, külügyminisztere révén, az EK nevében sikertelen közvetítési kísérletekkel próbálkozott. A „konstruktív elkötelezettség” amerikai politikájának nyilvánvaló kudarca ellenére az Egyesült Államok kitart szövetségese mellett, de az amerikai közvélemény és a Kongresszus nyomására Reagan elnök is kénytelen volt legalább szavakban elítélni a „szégyenletes rendszert”. Az el nem kötelezettek egyébként azért is döntöttek a nyolcadik csúcskonferencia színhelyeként Zimbabwe fővárosa, Harare mellett, hogy a világ és a mozgalom figyelmét a dél-afrikai helyzetre irányítsák. A hararei csúcskonferencia eredményei Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek nyolcadik, hararei csúcskonferenciáján, amelyen a mozgalom 101 tagjából 99 képviseltette magát (köztük ötvenen legfelső, 45-en külügyminiszteri szinten), a várakozásoknak megfelelően megerősítették a mozgalom antiimperialista irányvonalát pozitív, tömbön kívüli, független szerepét a nemzetközi kapcsolatokban. A konferencia iránt megnyilvánuló nagy nemzetközi érdeklődés kifejezésre jutott abban is, hogy a korábbinál sokkal többen üdvözölték a tanácskozást, így például a hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló északi országokon (Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország) kívül a nyugatnémet Zöldek Pártja, valamint Kína is. A szocialista közösség részéről megnövekedett figyelmet tükrözte, hogy a Szovjetunió mellett több szocialista ország (Románia, az NDK, Csehszlovákia, Vietnam) is küldött üzenetet Hararéba. A mozgalom tagjainak sora nem gyarapodott, de Űj-Kaledónia Felszabadítási Frontja megfigyelőként, Mongólia, Ausztrália és Görögország, továbbá hat nemzetközi és regionális szervezet képviselője vendégként vehetett részt a tanácskozáson. A mozgalommal kapcsolatos szovjet álláspontot M. Sz. Gorbacsov fogalmazta meg üdvözletében. Az SZKP főtitkára hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió ellenzi, hogy a mozgalmat a kelet—nyugati konfrontáció prizmáján keresztül szemléljék, és teljes megértéssel viseltetik az el nem kötelezettek azon törekvése iránt, hogy távol maradjanak a katonai tömböktől, független politikát folytassanak, és külső beavatkozás nélkül maguk 108
