Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
resszus hatályon kívül helyezte a Clark-módosítást, amely megtiltotta az angolai ellenforradalmárok mindennemű támogatását. Döntés született arról, hogy az afgán és az angolai ellenforradalmárok Stinger rakétákat kapjanak, majd az amerikai törvényhozók jóváhagyták a nicaraguai kontráknak nyújtandó 100 millió dolláros katonai segélyt. Az Egyesült Államok ezen kívül jogot formál arra, hogy tetszése szerint „megbüntesse” Líbiát, és fegyveres támadást intézzen ellene. Miközben az Egyesült Államok harcot hirdet a terrorizmus ellen, erre csak politikai, ideológiai megfontolások alapján akkor hajlandó odafigyelni, ha azt baloldali eredetűnek tartja. Amikor azonban a Dél-afrikai Köztársaság demokratikus erői igényelték a nemzetközi támogatást a fajüldöző diktatúrával szemben, az amerikai kormányzat habozott még a komolyabb gazdasági szankciók elfogadását illetően is. A jelenlegi amerikai vezetés nehezen fogadja el a fejlődő világban végbement demokratikus, szocialista, kísérleteket, és az ebből fakadó tényt, hogy csökkent a befolyása a világ e területén. Egyébként gyakran éppen e merev politika miatt radikalizálódnak ezek a rendszerek, és fordulnak támogatásért a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz, hogy fennmaradásukat biztosítani tudják a rájuk nehezedő nyomással szemben. A nyílt intervenciós amerikai politika ugyanakkor szemben áll azokkal az erőfeszítésekkel, amelyek célja, hogy a konfliktusokat az érintettek békés eszközökkel bilaterális vagy regionális tárgyalások útján rendezzék. Ezt az utóbbi álláspontot vallja az el nem kötelezett mozgalom tagországainak többsége, s emellett kötelezte el magát a Szovjetunió is. Nem kedvező a helyzet a világgazdasági feltételeket illetően sem. A nyolcvanas évek közepén a fejlődő országok helyzete tovább romlik. A nyersanyagárak esése komoly veszteségeket okozott nekik, s a kamatlábak emelkedése 1980—1982 között a kamatterheket csaknem megkétszerezte. A recesszió, a nyersanyagárak esése és a kamatterhek emelkedése miatti valutaveszteség sok ország esetében a GNP mintegy 10 százalékát, egyeseknél pedig egyharmadát vagy még ennél is többet tett ki. Az olajárak esése következtében az olajexportáló fejlődő országok mintegy 60 milliárd dollárt veszítettek. Mindez olyan időszakban történt, amikor a külső finanszírozási lehetőségek beszűkültek, s a fejlődő országok csak importjuk csökkentésével voltak képesek adósságaik legalább egy részének visszafizetésére. Az adósságállomány 1986-ra összességében elérte az 1000 milliárd dollárt.3 A kedvezőtlen világgazdasági helyzet következtében a fejlődő országok döntő többségében a gazdasági növekedés lelassult, a termelés visz- szaesett vagy stagnált, csökkent a beruházásra, technológiai fejlesztésre fordítható összeg, növekedett a munkanélküliség, csökkent az életszínvo106
